Ez vár a magyar e-kereskedőkre a következő pár hónapban

Ez vár a magyar e-kereskedőkre a következő pár hónapban
Két nagy eseményen is részt vehetnek a hazai e-kereskedők és az őket támogató szolgáltatók a következő hónapokban: az Ecommerce Hungary Egyesület (ECH), a szakma legnagyobb hazai szervezete, idén is megrendezi a Magyar E-kereskedelem Napját, valamint a 19. Ecommerce Hungary Konferenciát. A cél – ahogy a korábbi években is – a magyar szereplők munkájának támogatása, ami a jelenlegi gazdasági helyzetben még fontosabbá vált.

„2023 egyértelműen a kihívások éve. Az infláció és a recesszió egy magyar vállalkozást sem kímélt, éppen ezért az idén még ügyesebben kell manőverezni. Egyesületünk ebben szeretne segítséget nyújtani a hazai szereplőknek. Rendezvényeinken lehetőség nyílik arra, hogy a szakma összejöjjön, tanácskozzon, az ECH pedig irányt mutasson.” – fogalmazott Györke Zoltán, az ECH Nagyvállalati Tagozatának elnöke.

Nonprofit rendezvény a kisebb webshopok üzemeltetőinek: ismét itt a Magyar E-kereskedelem Napja!

Május elején az e-kereskedők jelentős része egy nagyszabású rendezvényen vesz részt a Lurdy Házban. A helyszínen több mint 35 kiállító, 25 konzultációs asztal, 600 konzultációs időpont áll a résztvevők rendelkezésére. Többek között olyan témákkal fognak foglalkozni, mint SEO, közösségi média marketing, könyvelés, jog, fogyasztóvédelem és fulfillment. Így az e-kereskedők hasznos és aktuális tudást szerezhetnek szolgáltatásaik és működésük fejlesztéséhez, a jegyvásárlással pedig minden résztvevő automatikusan az ECH tagjává válik egy évre. Az egyesület az esemény teljes nyereségét a magyar e-kereskedők érdekvédelmére fordítja.

Mindemellett, a résztvevők ingyenesen nevezhetnek az Ecommerce Hungary Nagydíj kisvállalati kategóriájában. Az elismerésről, a pályázás feltételeiről, a zsűrizés menetéről részletes tájékoztatás olvasható az ECH honlapján.

És ez még nem minden!

Ecommerce Hungary Konferencia: fókuszban a határokon átívelő piacterek, az árösszehasonlítás és a Mesterséges Intelligencia

Júniusban 19. alkalommal gyűlik össze a magyar e-kereskedelem legjava, hogy elemezzék az elmúlt időszakot és a legfrissebb trendeket. Az idei eseményen a gazdasági körülmények, az e-kereskedelem nemzetközi és hazai helyzete, a cégek versenyképessége, valamint a terjeszkedés lehetőségei kapnak kiemelt figyelmet.

Az előrejelzések alapján 2023-ban folytatódik az egyre erősödő kiszervezési trend, a határokon átívelő piacterek és az árösszehasonlító szolgáltatók térhódítása, valamint a mesterséges intelligencia fejlődése: vajon ezek a jelenségek állnak egyes külföldi sikersztorik mögött? A kérdést hazai előadók mellett neves külföldi szakértők is elemzik, valamint saját gyakorlati tapasztalataikról és terveikről is beszámolnak.

Az izgalmas programok mellett az egyesület a konferencián adja át első alkalommal a Webshippy által is támogatott Ecommerce Hungary Nagydíjat.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!