Elektronikus kereskedelem és domain körkép

Elektronikus kereskedelem és domain körkép
A hazánkban a 2020-ban kezdődő koronavírus járvány nagy változást hozott az élet szinte minden területén, így az elektronikus kereskedelemre is hatást gyakorolt. Az NRC felmérése alapján jelenleg 80% körül van azok aránya, akik évente legalább egyszer rendelnek online. Ez nagyjából a maximum, nem valószínű, hogy az arány jelentősen növekedni tudna a közeljövőben.

Az elektronikus kereskedelem fejlődésével egyidejűleg folyamatosan jelennek meg az új weboldalak, webshopok. Nemcsak a meglévő online áruházakból rendelnek többen, hanem egyre nagyobb lehetőséget látnak benne az emberek és időről időre új webshopok indulnak, míg természetesen mások akár el is tűnnek. Ennek a fellendülésnek az egyik látható jele a domain regisztrációk számának növekedése. A következő diagramon megtekinthetjük az új .hu domain regisztrációk alakulását 2014-től 2022-ig.

 

Forrás: saját szerkesztés a Hureg statisztika alapján

2020-ban hatalmas fellendülés kezdődött, korábban nem látott mennyiségű .hu domain regisztrációt tapasztaltunk, amely egyértelműen a koronavírus járvány hatására következett be. A lezárások következtében sokan kezdték el az online térben tovább folytatni tevékenységeiket, így webshopokat, honlapokat hoztak létre. A következő években ugyan csökkent a lelkesedés a .hu domain regisztrációk számát illetően, viszont még 2022-ben is a járvány előtti szint felett maradt az éves összesített érték. Míg 2021-ben továbbra is a járvány hatása volt érezhető, addig tavaly már inkább egy általános növekedést tapasztalhattunk a COVID előtti időszakhoz képest.

Amennyiben havi lebontásra vagyunk kíváncsiak, láthatjuk, hogy nem egyenlő a domain regisztrációk megoszlása az egyes hónapok között. Tavaly az év eleje volt nagyon erős, aztán nyáron általában csökkenés tapasztalható, míg ősztől újabb növekedést láthattunk.

Forrás: saját szerkesztés a Hureg statisztika alapján

Ezek a trendek alapján nehéz lenne megjósolni, mit fog hozni az idei év mind a domain regisztrációk, mind az e-kereskedelem helyzetét tekintve.

A fentebb említett tényezőkkel egyidejűleg megváltozott a magyarok internetes vásárláshoz való viszonya is. Megnövekedett a bizalom, mely gyakorlatilag abból fakad, hogy a COVID alatti bezárások miatt kénytelenek voltunk online vásárolni akkor is, ha korábban nem tettük, vagy olyan termékköröket is interneten szereztünk be, melyre előtte nem volt példa. Közben pedig a lehetőségek tárháza is nőtt, megjelent többek között a járvány terjedése szempontjából biztonságos érintésmentes fizetés. Összességében a koronavírus megjelenését követően az internet a hétköznapi vásárlás színtere lett, nem csupán nagy akciók esetén vásárolunk online és nem csak bizonyos termékkörök esetén választjuk ezt az opciót.

Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy vajon mi várható a közeljövőben? A további fellendülésnek gátat szabhat az infláció és a gazdasági válság, mely nem az online vásárlás csökkenését, hanem összességében a vásárlások visszaszorulását jelentheti és ez természetesen az arányokat nem feltétlenül változtatja meg, de a vásárlási volumen csökkenését eredményezheti.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Sebők Beatrix

A Rackhost.hu marketing menedzsereként közel áll hozzám az online marketing és a tech témakör egyaránt. Céges szinten több mint 15 éves tapasztalattal rendelkezünk a szerver hoszting területén. 2011 …


Címkék: domain, NRC