Elektromos autó körkép: mik a lehetőségeink?

Elektromos autó körkép: mik a lehetőségeink?
A szakirodalom azokat az autókat nevezi elektromos járműnek, amit legalább egy vagy több elektromos motor hajt.

A szakirodalom azokat az autókat nevezi elektromos járműnek, amit legalább egy vagy több elektromos motor hajt. Az ehhez használatos energia az akkumulátorban vagy pedig egyéb energiatároló eszközön található meg. Az ezeket a járműveket kedvelő és használó emberek úgy vélik, hogy csak az a típus nevezhető elektromos autónak, ami nem tartalmaz belső égésű motort, azaz csak tiszta elektromos meghajtással működik. Ezzel szemben a köznyelv olyan autókat is ebbe a kategóriába sorol, amelyekre nem vonatkozik az előbb említett kitétel. Ilyenkor általában valamilyen kombinált erőforrásról van szó. Ezek a típusok is nagyon közkedveltek, hiszen a tisztán elektromos autók korlátai jelentősek, míg egy hibrid már nagyobb potenciállal rendelkezik.

A hibrid elektromos autó
A hibrid autó elsődlegesen benzin alapú (nagyon ritkán dízel) robbanómotoron alapszik, amelynek hajtását egy vagy több elektromotor támogatja. A regeneratív fékezés során termelődő energia egy alacsonyabb kapacitású akkumulátorban tárolódik. Az autó ezt az energiát aztán innen veszi fel a folytonos haladáshoz és a gyorsításhoz is.

Néhány hibrid autó képes arra, hogy megtegyen néhány kilométert a tiszta elektromos üzenben, de olyan típus is megtalálható a piacon, ami az elektromotort csupán a gyorsításhoz használja fel. A fogyasztás csökkenése a fékezés alkalmával visszanyert energia újrahasznosításával valósul meg.

A hibridek nem tölthetők külső forrásból. Az akkumulátoruk kis kapacitású, hiszen csak néhány kilométerre való elektromos áramot tudnak csak tárolni. Mára szinte mindegyik jelentős cég kínál hibridet. Ezek közül a legsikeresebbnek a Toyota Prius modellje számít.

Plug-in vagy konnektoros hibrid
A Plug-in hibrid a sima változathoz képest fejlettebb, ugyanis már külső töltési ponttal és nagyobb akkumulátorral is rendelkezik. A tesztek azt mutatják, hogy 20-50 kilométerre is tehető a tisztán megtett elektromos távolság, de ezt eddig élesben még nem sikerült bebizonyítani. A belsőégésű motor a fűtés vagy a légkondi elindításakor azonnal aktív állapotba kerül, mert követve a klasszikus hibridet, itt is ez számít ez elsődleges meghajtásnak. Annak ellenére, hogy a plug-in hibridek elméletben többet kínálnak, a mindennapokban ez csak az autóban lezajlott folyamatok monitorozásánál figyelhető meg.

Az ilyen típusú járművek a PHEV jelölést viselik, az angol plug-in hibrid electric vehicle elnevezés alapján.

Hatótáv növelt autó

A hatótáv növelt autók már teljes mértékben elektromotorokkal működtetett gépek. Ezekbe elhelyeznek még egy áramtermelési célra való, kis méretű benzinmotort, amelynek feladata, hogy szükség és nagyobb távok esetében töltse az akkumulátort. Az ilyen jellegű megoldás miatt külső töltés nélkül több kilométer is megtehető egyszerre az autóval. Ez a táv nagyjából 100-150 kilométer, ami teljes mértékben tiszta elektromos üzemben valósul meg.

A hatótáv növelt autóval rendelkező tulajdonosok általában kisebb szakaszok megtételére használják a járművet, és nincs szükségük az áramfejlesztőre. Ez a típus az elektromos autókkal szembeni bizalmatlanság miatt nagy népszerűségnek örvend, hiszen a benzinmotor megléte megnyugtatóan hat a sofőrökre. A hatótáv növelt gépek lehetőséget kínálnak az elektromos autózás élményére, de a modern technológiának köszönhetően a hosszabb utakról sem kell lemondani.

Hátránya az árában és fenntartási költségben mutatkozik meg, mivel a kiegészítő motorhoz szükség van robbanómotorra is, ami bonyolult rendszer és gyakori karbantartást igényel. Az elnevezés angol megfelelője a range extender, ezért az ilyen jellegű járművek sokszor REX néven találhatóak meg.

Az üzemanyagcellás

Az üzemanyagcellás elektromos autó is tiszta megoldás, viszont akkumulátor helyett folyékony hidrogén formájában tárolják az energiát. Ennek előnye, hogy a hidrogén gyorsan és könnyen néhány perc alatt feltölthető, míg az akkumulátornak általában 40-60 percre van szüksége. Egy üzemanyagcella állítja elő a hidrogénből az elektromos áramot, amit ezt követően a jármű tiszta formátumban használ fel.

A biztonság kedvéért az üzemanyagcellás rendszer mellé beszerelnek egy akkumulátort is. A regeneratív fékezés során termelt energia ideiglenes tárolásához alkalmazzák, és az üzemanyagcella, illetve a motorok közé helyezik be. Az üzemanyagcellás hajtási mód bár működőképesnek tűnik, de a hidrogén előállítása, szállítása körülményes és drága, ráadásul a töltőhálózatokról is gondoskodni kell. Ezért jelenleg aktívan nincsenek jelen az ilyen típusú autók a piacon. Az angol neve fuel cell electric vehicle, így a használatos rövidítés a FCV vagy a FCEV.

A tiszta elektromos autó

Az ilyen típusú járművek lítium-ionos akkumulátorokkal tölthetőek, robbanómotor helyett teljes mértékben elektromos motorokat tartalmaznak, és csak külső forrásból tölthetőek. A hatótávuk az akkumulátorok méretei miatt nagyjából 100-150 kilométer, ezért leginkább városi vagy elővárosi közlekedésre használják. A jövőben kilátás van arra, hogy a technológia fejlődésével az elektromos autók akár 300-400 kilométert is megtegyenek egy töltéssel. Erre most is vannak példák, hiszen a Tesla S és X modeljei már képesek erre. Az sem kizárt azonban, hogy az akkumulátorok helyett más megoldás kerül majd képbe.ű

Az elektromos autók használata minden egyes ajtónyitásnál egyre kellemesebb, hiszen a használatkor nem csak a hangtalanság tapasztalható meg, de környezetbarát hatása miatt valami jót is tehetünk a világért.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!