E-kereskedelem: kemény év volt a 2023-as, de az idei még durvább lesz

E-kereskedelem: kemény év volt a 2023-as, de az idei még durvább lesz
Az elektronikus kereskedelem erősen technológiaigényes tevékenység, ezért elkerülhetetlenül, állandó változásokkal, helyenként a korábbi megoldásokat leromboló újításokkal jár. Így lesz ez 2024-ben is. Sőt!

A zűrzavaros gazdasági helyzet és a technológia bosszantóan gyors változása – ezen belül 2023-ban a generatív mesterséges intelligencia megjelenése – megnehezíti a 2024-es év várható fejleményeire vonatkozó jóslásokat – derül ki az Elastic Path cikkéből. A nehéz gazdasági körülmények, a magas infláció és az emiatt megemelkedett hitelköltségek ellenére 2023 erős év volt az e-kereskedelemben.

A fekete péntek például az Egyesült Államokban 7,5 százalékkal magasabb fogalmat hozott az online kereskedőknek, mint 2022-ben – jelentette a CNBC. Az amerikai vevők mit sem törődve az inflációval 9,8 millió dollárt hagytak a boltosok virtuális kasszáiban. Az árérzékenyebbé vált fogyasztók jó eséllyel az internetes áruházakban találták meg a legjobb ajánlatokat.

A szakértők a következő hónapok fejleményeit találgatva nem spórolnak a jóslatokkal. A konkrét tippek mellett – amelyekből a Kosárérték rövid híreiben találhatnak egy csokorra valót – általános jó tanácsokat is igyekeznek megfogalmazni. Az Elastic Path hétpontos listát állított össze ezekből:

  • Ki kell javítani az e-boltok elrontott elemeit, például a kusza keresési lehetőséget!
  • Meg kell találni az egyensúlyt a személyre szabás és az adatvédelem között!
  • Ki kell használni a generatív MI kínálta lehetőségeket az e-kereskedelemben!
  • A háttér-infrastruktúra elemeinek simán kell egymáshoz illeszkedniük!
  • Az üzleti folyamatoknak egységesnek kell lenniük!
  • A felhasználói élményen mindig lehet javítani.
  • A B2B együttműködések B2B2C folyamattá bővülnek.

Az első négyet Bryan House, a hírportál vásárlási élménnyel foglalkozó szakértője fogalmazta meg a vmBlogon megjelent posztjában.

Sokat lehet javítani a kereskedelem IT-háttér kihasználásán

Az elektronikus áruházak hibáin gyakran fennakadnak a vásárlók. Például a „shop the look” kínálatban sokszor számos kattintáson kell keresztülverekednie magát felhasználónak, mire eljut a kiszemelt terméknek ahhoz a színéhez és méretéhez, amit meg szeretne venni. Az ilyen élmény enyhén szólva nem kedvez annak, hogy hűséges, visszatérő vásárlókat szerezzen az érintett webshop.

Az árukatalógusok összeállításának alapja a vállalatirányítási (ERP) szoftver lehet, amely lehetővé teszi a termékek egyéni kezelését is. Ezt kell kihasználni! Az e-kereskedők ehhez igazíthatják értékesítési stratégiájukat, és az azokhoz kapcsolódó médiakampányokat. Különösebb informatikai fejlesztés nélkül ki lehet alakítani a készleten lévő termékek legjobb árazását.

Sok márka erősíti D2C képességeit, azaz közvetlen kapcsolatát a fogyasztóval. Ezzel saját kezükbe veszik vásárlói adataik kezelését, ami találkozik a személyes adataikra egyre kényesebb ügyfeleik elvárásával. Végső soron új szintre emelkedhet a vevő, a kereskedő és a gyártó bizalmi viszonya 2024-ben. Ebbe még az is belefér, hogy valamivel szűkebbé válik a kereskedelem törzsvásárlói köre, ugyanis arról viszont jóval többet megtudhatnak a kereskedők és a gyártók. Jobban megérthetik elvárásaikat és viselkedési szokásaikat

Olvasd el a teljes cikket a Kosárérték E-kereskedelmi magazin oldalán, IDE kattintva!

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!