Digitalizáció: ébredeznek a hazai kkv-k

Digitalizáció: ébredeznek a hazai kkv-k
A digitalizációs sebesség napjainkban óriási, és az ebből fakadó változásokkal sok cégvezető szeretne is lépést tartani, de hezitál, hogyan fogjon hozzá, és a sok lehetőség közül melyiket válassza.

Idén tavasszal indult útjára a Modern Vállalkozások Programja – Vállalkozz digitálisan! elnevezésű nagyszabású projekt, amely a vidéki mikro-, kis- és középvállalkozások számára nyújt kapaszkodót ahhoz, hogy az informatikai lemaradásukat felismerve fejlesztésbe fogjanak, növelve ezzel a versenyképességüket.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) pár hónapja indított programjára eddig közel 700 kkv regisztrált, és az eddigi visszajelzések szerint nyár végéig további 300 vállalkozás csatlakozása várható. A projekt óriási előnye, hogy országosan 29 infokommunikációs tanácsadó (IKT) áll rendelkezésre, akik tudásukkal, tapasztalatukkal segítik átvilágítani a cégek jelenlegi digitális helyzetét, így szakértői javaslatot tudnak tenni, milyen megoldásokra van szüksége az adott vállalkozásnak.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a maga nemében egyedi pályázati lehetőség iránt nyitottak és fogékonyak a hazai cégvezetők. Egyre többen ismerik fel azt, hogy a szakmai hozzáértő segítség elfogadása komoly többletértéket adhat vállalkozásuk napi működésének hatékonyabbá tételéhez, ami megalapozza sikereiket a jövőben.

Mint azt Koleszár Péter, az MKIK vezető IKT tanácsadója elmondta: a digitalizációs sebesség napjainkban óriási, és az ebből fakadó változásokkal sok cégvezető szeretne is lépést tartani, de hezitál, hogyan fogjon hozzá, és a sok lehetőség közül melyiket válassza. „Mi tudjuk, hogy minden vállalkozás más és más, ezért mindegyiknek más fejlesztési irányra van szüksége. Ebben tudunk mi nagy segítséget nyújtani a tanácsadó csapatunkkal. Megadjuk a választ a kérdésekre, segítő jobbot nyújtunk, hogy a vállalkozók fellélegezhessenek. Megoldási csomagot adunk, méghozzá cégre szabottan. Nem elhanyagolható információ, hogy ez a tanácsadás teljesen ingyenes. Bátorítunk minden cégvezetőt, cégmérettől, profiltól, a piacon eltöltött évektől függetlenül, hogy csatlakozzon a programhoz, hisz ezzel tényleg csak nyerni lehet.” – nyilatkozta az IKT tanácsadó.

A program komoly támogatást biztosít a digitális eszközök, szolgáltatások és integrált rendszerek kedvezményes beszerzéséhez is, illetve vissza nem térítendő támogatásokat és kombinált kedvezményes hitelt ad. Eddig főként üzleti internetelőfizetések, valamint az egész vállalkozás működésére kiható ügyfélkapcsolati (CRM) rendszerek, vagy éppen vállalatirányítási (ERP) modulok iránt érdeklődtek a legtöbben, de a mostanában sokat emlegetett, bárhonnan elérhető felhő alapú szolgáltatásokkal kapcsolatban egyaránt informálódtak a kkv-k.

Ősszel folytatódik a 127 állomásból álló Információs Nap elnevezésű rendezvénysorozat is, ahol tartalmas, gyakorlati előadások keretében a különböző digitális területek szakértőivel is találkozhatnak, konzultálhatnak az érdeklődők. A projektben részt vevő cégek megkapják a Digitálisan Felkészült Vállalkozás minősítést – ezt eddig 372 vállalkozásnak ítélték oda a szakemberek –, melynek birtokában plusz 5% vissza nem térítendő többlettámogatást kaphatnak vállalati informatikai pályázatok esetében.

A programhoz való csatlakozási lehetőségekről és rendezvényekről bővebb információ a www.vallalkozzdigitalisan.hu honlapon, illetve a Facebook oldalukon található.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!