Black Friday: a nap, amikor Magyaroszág elbukott

Black Friday: a nap, amikor Magyaroszág elbukott
Idén több mint kétmillió felnőtt internetező vásárolt a fekete pénteken. A Black Friday olyan népszerű lett, hogy a netezők egyharmada már készül erre a napra.

Az eNET 2016 decemberében végzett online kutatása alapján idén tarolt a Black Friday: közel 2,1 millióan vásároltak az akciók időtartama alatt, közülük 800 ezren csak ilyen akciót hirdető webáruház honlapján (akár akciós, akár normál áron); 510 ezren csak Black Friday akciót kínáló (offline) üzletben, 770 ezren pedig online és offline egyaránt kihasználták a kedvezményes időszakot.

A Black Friday egyébként már nem újdonság a felnőtt magyar netezők számára, szinte mind hallottak róla, tízből hárman előre készülnek is rá: az idei évben (is) vásárlók 9 százaléka rendszerint már az akció kezdetén készenlétben áll, hogy meg tudja venni, amit szeretne; 21 százalék pedig előre átgondolja, hogy miket szeretne és tudatosan keresi ezeket a termékeket. A válaszadók több mint fele (51%) ugyan nem készül előre, de meg szokta nézni az akcióban résztvevő webáruházak, üzletek kínálatát.

Az idei Black Friday TOP áruházai és slágertermékei

A Black Friday TOP5 (web)áruháza idén (abc-sorrendben) az eMAG, az Extreme Digital, a H&M, a Media Markt és a Tesco volt, ezekben vásárolt saját bevallása szerint a legtöbb felnőtt internetező a kedvezményes időszakban.

Termékkategóriák tekintetében fej-fej mellett végzett a játék, ajándék (21%) és a ruházat, sportruházat (21%), illetve a számítástechnikai eszközök (20%) és háztartási gépek, konyhafelszerelés (20%). Ezeket alig lemaradva követte a szórakoztató elektronika (16%) és a drogéria, szépségápolási cikkek (15%).

A Black Friday akciók során – akár online, akár offline – a vásárlók 35 százaléka 10 ezer forint alatt, közel fele (49%) 10 és 50 ezer forint között, 16 százalék pedig 50 ezer forint feletti összeget költött.

Online vásárlás: ragaszkodunk a futárszolgálathoz, de nyitunk a bankkártyás fizetés felé

Az online vásárolt termék(ek) kiszállítását illetően a Black Friday során is a futárszolgálat volt a favorit, mint az e-kereskedelemben általában is idehaza – ezúttal 78 százalék választotta ezt az átvételi módot. Személyesen az üzletben 18 százalék, személyzettel rendelkező átvételi ponton 15 százalék, postai kiszállítással 6 százalék, csomagautomatánál pedig 5 százalék vette át az általa megrendelt terméke(ke)t (több választ is meg lehetett jelölni a kérdésben). Bár az online (is) vásárlók fele készpénzben fizetett a futárnál, a bankkártyás fizetési módok is igen népszerűek voltak: 36 százalék online banki rendszeren keresztül, 12 százalék a futárnál átvételkor, 8 százalék pedig közvetítőn keresztül fizetett kártyájával. Ezek mellett banki átutalással 6 százalék, míg mobilos fizetési alkalmazással 1 százalék fizetett.

Hagyománnyá válik a Black Friday Magyarországon is Bár a Black Friday pár éve még újdonság volt hazánkban, mára itthon is kezd hagyománnyá válni: egyre több webáruház és üzlet kínál egyre többféle akciós terméket, amivel élnek is a vásárlók. Az idei tapasztalatok alapján jövőre a Black Friday keretében vásárlók száma a mostani közel 2,1 milliót is messze túlszárnyalhatja majd.

 

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!