
Az Alza internetes áruház az AlzaBoxok révén bővíti ügyfélszolgálati tevékenységét Magyarországon és Szlovákiában is. Az Alza több újítást is bevezetett csomagautomatáira vonatkozóan a közelmúltban, így a hangutasításos vezérlést, illetve nemrégiben azt is lehetővé tette, hogy az ügyfelek más szolgáltatóknál leadott rendeléseiket is az Alzaboxokban vegyék át. Mostantól pedig a vevők a megvásárolt áruk visszaküldését, valamint reklamációját is intézhetik a csomagautomatákon keresztül. Az Alza tesztüzemben először tavaly nyáron Csehországban indította el ezt a szolgáltatást, amely azonnal nagy népszerűségre tett szert a vásárlók körében. Hathónapos működése alatt mintegy 70 ezer ügyfél vette igénybe, és az AlzaBoxokon keresztül leadott reklamációk és visszaküldések ma már a Cseh Köztársaságban a befogadott esetek 23%-át teszik ki.
„Az elmúlt három évben sikerült jelentősen leegyszerűsítenünk és lerövidítenünk a reklamáció és az áruvisszaküldés folyamatát. Például a reklamációk több mint felét az átvételt követően azonnal rendezzük az áru kicserélésével vagy a pénz visszatérítésével. Az AlzaBoxokon keresztüli visszaküldés egy újabb lépés, amely közelebb visz bennünket ahhoz a célunkhoz, hogy a vásárlást a lehető legkényelmesebbé tegyük, és vevőszolgálatunk könnyen elérhető és magas színvonalú szolgáltatást nyújtson ügyfeleinknek. Úgy gondoljuk, hogy a cseh vásárlókhoz hasonlóan a magyar ügyfelek is szeretni fogják ezt az újdonságot” – mondja Lukáš Janeček, az Alza.cz reklamációs osztályának igazgatója.
A visszaküldési folyamat rendkívül egyszerű, a szolgáltatás pedig teljesen ingyenes. A vásárló bejelentkezik a fiókjába az Alza.hu oldalán, kiválasztja az adott terméket, valamint azt, hogy azt vissza szeretné küldeni vagy reklamációt kíván érvényesíteni, és megkapja az ügy azonosítószámát. A visszajuttatás módjaként az AlzaBoxot kell választani. Ezután vagy kinyomtatja és ráragasztja a címkét a csomagra, vagy egyszerűen csak jól láthatóan ráírja a csomagra az ügy azonosítószámát. Végül bármelyik AlzaBoxnál beszkenneli a címkét vagy a képernyőn a billentyűzet használatával írja be az azonosítószámot. Ekkor kinyílik egy üres rekesz ajtaja, ide kell behelyezni a csomagot. Az ajtó bezárása után az ügyfél értesítést kap arról, hogy a csomagot regisztrálták, és Alza fiókjában a „Reklamációk és visszaküldések” részben nyomon követheti az ügy státuszát.
Az AlzaBoxokon keresztüli visszaküldésre azon, az Alzánál vásárolt áruk esetében van lehetőség, amelyek kézbesítése is lehetséges AlzaBoxokon keresztül. A nagyméretű készülékeket személyesen vagy futárral kell az üzletekbe visszajuttatni. A tervek szerint a jövőben az Alza olyan harmadik felek számára is kiterjeszti ezt a szolgáltatást, akik már kézbesítenek az AlzaBoxokon keresztül.
A megrendelések kényelmes kiszállításának fontossága a pandémia kezdete óta egyre nagyobb jelentőséggel bír, és a magyarországi vásárlók több mint 50%-a választja már az AlzaBoxot a megrendeléseihez. „Nagy lehetőséget látunk az ügyfélélmény javítása terén, és nemcsak az érintésmentesség miatt, hanem különösen azért, mert az AlzaBoxok éjjel-nappal, a nap bármely szakában rendelkezésre állnak. Ehhez hozzájárul az is, hogy az automatákat ügyfeleink otthonához vagy a forgalmas útvonalakhoz közel helyezzük el, hogy azok a lehető legkönnyebben elérhetőek legyenek" - mondja Peter Šupák, az Alza.cz expanziós és létesítményekért felelős igazgatója, hozzátéve, hogy a hálózat jelenleg három országban több mint 2000 helyen üzemeltet AlzaBoxot – Magyarországon közel 200, Szlovákiában több mint 560, Csehországban pedig 1300 ponton. További információkat itt olvashat.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!