Amikor a vásárlók szívatják a kereskedőket

Amikor a vásárlók szívatják a kereskedőket
Igencsak nehéz dolga van annak az online kereskedőnek, akik valamilyen módon átvernek a vásárlói.

Biztos többen tapasztalták már az online kereskedelemben, hogy akadnak olyan vásárlók, akik visszaélnek a számukra biztosított viszonylag széleskörűnek mondható, a fogyasztóvédelem által is megtámogatott jogaikkal. A lehetőségeket Ormós Zoltán internetjogásszal, az Ecommerce Hungary elnökségi tagjával és Siklósi Máté fogyasztóvédelmi szakemberrel, a CP Contact alapítójával próbáltuk körbejárni - írja a kosarertek.hu.

Azt mindketten már az elején jelezték, hogy a kérdést nem lehet úgy megfogni, mint a vásárlói jogok ellentétpárját: a kereskedőket nem védik ilyen intézkedések. Ha a kereskedők saját védelmüket szeretnék bebiztosítani, elsősorban a Polgári törvénykönyv hatodik könyvét forgathatják, ami a kötelmi jogokról, szerződésekről, egyedi jognyilatkozatokról szól, de alkalmazása során jobban járnak, ha jogásszal is konzultálnak – mondta Ormós Zoltán.

A kereskedői jogok kérdése nem egy hálás történet, inkább arról kellene beszélni, hogy mit tehet, vagy mit nem tehet meg valaki kereskedőként – mondta Siklósi Máté.

Amit érdemes megtennie, hogy legyen “biztosra zárva a rendszere”, ami már eleve kizár bizonyos fajta visszaélési lehetőségeket. Példaként említett olyan jóhiszemű kereskedőt, akinél minden gond nélkül be lehet ikszelni fizetésnél az átutalást, aztán elfelejteni, és így is kiküldi az árut. Vele is előfordult ilyen, és csak a kereskedő hívására eszmélt rá, hogy nem is fizetett. “Ennek nem szabadna így működni, a rendszert érdemes biztosra zárni. Ha spórolok a futárok pénzkezelésén meg a fejlesztésen, akkor ne csodálkozzak, hogy ha valaki véletlenül vagy szándékosan nem fizet.” Ő sok olyan kereskedőt ismer, “akik kissé jóhiszeműek, talán a rendszerük is gyenge”, de megjegyezte, hogy azért kevés az ezzel visszaélő vásárló.

Mindenesetre aki vásárlóként egyszer visszaélt az ilyen jóhiszeműséggel, azt minden további nélkül kitilthatja a kereskedő Siklósi Máté szerint – feltéve, hogy be tudja őt azonosítani például IP-cím, e-mail, vagy telefonszám alapján. A teljes cikk itt érhető el!

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!