Akkorát ment a Huawei, mint a kínai nagy fal

Akkorát ment a Huawei, mint a kínai nagy fal
A Huawei Technologies globális árbevétele 2018-ban 21 százalékkal emelkedett, elérte a 108.5 milliárd dollárt. A legjobban a fogyasztói üzletága növekedett, összesen 200 millió okostelefont szállított le. A gyártó eddigi egyik legjobb évét tudhatja magáénak: az 5G-s mobilhálózatok építésében már 26 kiépítési szerződést kötött, és 2018 második negyedévében a vállalat a világ második legnagyobb okostelefon-gyártójává lépett elő, 14,6 százalékos globális piaci részesedéssel. Ezzel immár nem csupán a hálózati eszközök piacán tartozik a legnagyobbak közé.

A Huawei Technologies még nem auditált eredményei alapján tavaly 108.5 milliárdos forgalmat ért el, amely a teljes vállalatcsoportnak – a távközlési, a vállalati és fogyasztói üzeltágakban – 21 százalékos növekedést jelent. A következő generációs, úgynevezett 5G-s mobilhálózatok kereskedelmi bevezetéséhez 10 ezer bázisállomást szállított le, s 26 kiépítési szerződést kötött. Guo Ping, a vállalatcsoport elnöke újévi köszöntőjében elmondta, a pénzügyi eredmény a legközvetelebb visszajelzés az ügyfelek Huawei-ről alkotott véleményéről. Guo Ping hozzátette, a jó üzleti teljestmény a jövőben is fennmarad. Az utóbbi hetek kiberbiztonsági gyanúsításai pedig arra ösztönzik a céget, hogy még egyszerűbb architektúrájú, technikailag még átláthatóbb hálózatokat, rendszereket fejlesszenek.  A Huawei Device, vagyis a fogyasztói üzletág növekedett a leginkább, a tavaly bemutatott csúcskészülékeinek köszönheti értékesítési rekordját.

Mobilok, mobilok, mobilok!

Az okostelefon-gyártó a világ második legnagyobbjaként zárta az óévet, és történetében először globálisan 200 millió okostelefont szállított le a tavalyi 2017-es, 153 millióhoz képest. A Huawei az első tripla hátlapi kamerával ellátott P20 Pro-ból és a széria további két darabjából tavaszi megjelenésük óta összesen 16 millió darabot értékesített. A P20 sorozat különleges dizájn megoldásai miatt a női felhasználók körében is népszerűnek bizonyult, a nemzetközi eladások 50 százalékában hölgyek vásárolták meg a készülékeket. A Huawei őszi, mesterséges intelligencia képességeiben, üzemidejében és fotózási adottságaiban is kiemelkedő Mate 20 szériája szintén kiválóan teljesített az okostelefon-piacon; októberi megjelenése óta több mint 5 millió darabot vásároltak belőle szerte a világon, ezzel gyártó történetének legsikeresebb okostelefon-sorozatává lépett elő, megelőzve az eddigi csúcstartó P20-at.

Richard Yu, a Huawei Fogyasztói Üzletágának vezetője elmondta, a vállalat a jövő évben is a fogyasztó-központúságra és az innovációra helyezi a hangsúlyt. „Minden erőfeszítésünkkel azon leszünk, hogy a Huawei úttörővé és vezetővé váljon az okostelefonok forradalmának következő hullámában, valamint folyamatosan új értéket teremtsen a fogyasztók számára.”- tette hozzá.

Rekord növekedés

A P20 és Mate 20 széria értékesítési volumenének köszönhetően a Huawei jelentősen előrelépett az okostelefon-piacon. A vállalat globális piaci részesedése megközelíti a 15 százalékot, 8 év alatt pedig rekordméretű növekedést mutatott a leszállított okostelefonok számát illetően: a 2010-ben eladott 3 millióhoz képest a tavalyi év végéig 200 millió készüléket értékesítettek, ami hatvanhatszoros növekedést jelent. A gyártó okostelefonjait mára már több mint 500 millió fogyasztó használja világszerte 170-nél is több országban. Az IPSOS jelentése szerint a Huawei évről évre növekvő globális fogyasztó bázisát elsősorban erős innovációs képességének és megbízhatóságának köszönheti.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: Huawei