A vásárlók háromnegyede változtatott online vásárlási szokásain

A vásárlók háromnegyede változtatott online vásárlási szokásain
Az online vásárolható szolgáltatások terén megváltoztak a szokásaink az elmúlt két évben: óvatosabban döntünk, átalakult a keresett szolgáltatások köre, miközben a döntés ideje egyre inkább az utolsó pillanatra tolódik, így előtérbe kerültek a last minute ajánlatok – nem csak az utazások, hanem más szolgáltatások esetében is. A Bónusz Brigád a GKID segítségével vizsgálta felhasználói körében az online vásárlási szokások megváltozását a pandémia kezdetétől máig – kiderült, hogy a válaszadók háromnegyede változtatott korábbi online szolgáltatások vásárlásával kapcsolatos szokásain.

Szolgáltatások rugalmasan

Az idén tavasszal új tulajdonoshoz került Bónusz Brigád és a GKID (korábban GKI Digital) közös kutatásából kiderül, hogy az online szolgáltatás foglalásra, vásárlásra nyitott internetezői réteg elvárásai jelentősen megváltoztak a járvány elmúlt két éve alatt: a válaszadók negyede már kevésbé hajlandó jóval előbb online megvenni egy szolgáltatást (például utazást, vagy valamilyen élmény programot). Az óvatosság érthető, hiszen kiszámíthatatlan lett, hogy mi történik több hónap múlva. Ráadásul a pandémia csúcspontjain ez a bizonytalanság még összességében is kevesebb lehetőséggel és kimozdulási kedvel járt. Ezt támasztja alá, hogy a kutatás szerint a vásárlók 22 százaléka számára felértékelődött a rugalmas szolgáltatások iránti igény, emellett a visszaválthatóság és a határidők esetleges kitolása is fontosabb szempont lett a vásárlásnál. Az online vásárlók már kifejezetten csak az ilyen ajánlatokat keresik.

„A rugalmasság lett az egyik legfontosabb, a vásárlási döntést befolyásoló szempont, hiszen világunk kiszámíthatatlanabbá, kevésbé tervezhetővé vált, de ez egyben azt is jelenti, hogy nő a pénzügyi tudatosság a fogyasztók körében – mondja Banga Györgyi, a Bónusz Brigád operatív igazgatója. „Ezt mi magunk is tapasztaljuk a Bónusz Brigád vásárlói között, hiszen a rugalmas, visszaváltható ajánlatok sokkal keresettebbek oldalunkon, szívesebben veszik ezt még akkor is, ha esetleg valamivel magasabb árkategóriába is esik egy visszaváltható ajánlat.”

A változások okai leginkább a Coviddal függenek össze (43%), de fontos szempont az is, hogy sokak számára megváltoztak a prioritások(35%), a korlátozások miatt átalakultak a szokások (30%), vagy éppen megváltozott az élethelyzetük (21%).

Online vásárlási szokások

A kutatásban résztvevő Bónusz Brigád felhasználók 86 százaléka az elmúlt egy évben vásárolt terméket hazai webáruházból, 58 százalékuk rendelt készételt, közel 50 százalékuk vásárolt valamilyen programra szóló jegyet, 42 százalékuk foglalt szállást Magyarországon és mindössze 17 százalékuk foglalt szállást külföldi szálláshelyen. A szállásfoglalások esetében a visszaesés szembetűnő, hiszen korábban hazai szálláshelyet 70 százalékuk, külföldi utazást 37 százalék vásárolt valaha online.

Utazás – külföld vagy belföld?

Az elmúlt egy évben a Bónusz Brigád kutatásában résztvevők a legtöbbet külföldi online szállásfoglalásra költöttek – átlagosan több, mint 137 ezer forintot. A külföldi szállást online foglaló válaszadók negyede több, mint 200 000 forintot költött ilyen célra az elmúlt egy évben. Külföldi szállás tekintetében a válaszadók 45 százaléka nem változtatott a szokásain, míg 34 százalékuk kevesebbet, 22 százalék viszont többet költött ilyen célra.

Magyarországi online szállásfoglalásra a felhasználók átlagosan közel 82 ezer forintot költöttek – a legtöbben (39%) 50 000 – 100 000 Ft közti összeget, de közel ennyien (38%) még ennél is kevesebbet, mindössze 50 000 Ft alatti összeget szántak belföldi utazásra az elmúlt egy évben. Hazai online szállásfoglalásra a járvány után a válaszadók fele ugyanannyit költött, mint a pandémia előtt, válaszadók mintegy egyharmada a korábbinál kevesebb összegből foglalt online hazai szállást.

Főzés helyett rendelünk

A pandémia alatt nagyon sok emberre szakadt rá a főzés feladata, főleg, mert az online oktatás ideje alatt a gyerekek étkezését is meg kellett oldani. Ami az elmúlt egy évet illeti összességében készétel rendelésre a válaszadók átlagosan közel 40 000 forintot költöttek – a jellemző költés egy év alatt 10 000 – 50 000 Ft közé esett, a válaszadók közel fele ennyit költött. 34 százalékuk kevesebbet, 20 százalékuk többet költött a pandémia előtti, 2019-es évben jellemző összegnél.

A Bónusz Brigádon is számos étterem ajánlata közül választhatnak a vásárlók: a kutatás szerint az oldalon éttermi kupont vagy kedvezményes ajánlatot a válaszadók közel 40 százaléka vett már valaha, és az elmúlt egy évben sem csökkent számottevően az ilyen ajánlatokat vásárlók aránya

Színház, koncert, mozi

Azok között, akik vásároltak már a Bónusz Brigádon 18 százalék vett már belépőjegyet, koncertjegyet az oldalon. Belépőjegyre, legyen az koncertjegy, mozijegy vagy színházjegy átlagosan 42 ezer forintot költöttek a válaszadók az elmúlt egy évben – a legtöbben itt is a 10 000 – 50 000 Ft közti kategóriában (59%), de minden negyedik válaszadó (23%) kevesebb, mint 10 000 Ft-ot szánt erre a célra. Ez az összeg azt jelenti, hogy jelentősen megváltoztak itt is a vásárlási szokások: minden harmadik ember kevesebbet költött erre a célra, mint a korábbi években.

Átalakulóban a keresett szolgáltatások köre

Különböző szolgáltatásokra a válaszadók több, mint fele (58%) 10 000 és 50 000 forint közötti összeget, míg negyedük kevesebb, mint 10 000 forintot költött. Szolgáltatásra minden második válaszadó ugyanannyit költött a járvány után is, mint 2019-ben, 35 százaléka azonban kevesebbet szánt rá. Azok között, akik valaha vásároltak az oldalon a legtöbben (68%) éppen szolgáltatást vásároltak. A koronavírus ebben hatalmas mértékben átrajzolta vásárlási szokásainkat.

Az elmúlt egy évben a szolgáltatást vásárlók közül legtöbben, tízből négyen szintén valamilyen élményre szóló kupont vagy kedvezményes ajánlatot vásároltak és nagyon hasonló a többi szolgáltatás igénybevételének aránya is: kulturális, szórakoztató eseményekre szóló, vagy valamely múzeumba, állatkertbe szóló belépőjegyet, kupont 37 százalék vett online, hazai szálláshelyre vonatkozó ajánlatot a válaszadók 34 százaléka vásárolt, de még szépségápolásra, egészségmegőrzésre vonatkozó ajánlatot is a szolgáltatást vásárlók 32 százaléka választott.

Akik nem költöttek az elmúlt év során kuponokra, azok leginkább a járvánnyal összefüggésben nem vásároltak: 35 százalékuk kevesebbet jár ilyen helyekre, 29 százalék mondta azt, hogy a lehetőségek korlátozottabbak voltak ebben az időszakban, 23 százalék pedig a bizonytalan helyzet miatt nem vett kupont. A válaszadók negyede mondta azt, hogy ebben az időszakban nem engedhette meg magának.

Pörög a Bónusz Brigád is

A Bónusz Brigád oldalán a válaszadók közel harmada a pandémia előtt és azóta is folyamatosan vásárol, azaz kiemelkedően magas a visszatérő, hűséges vásárlók aránya. Az oldal jelenlegi látogatói közül 23 százalék még nem vásárolt a Bónusz Brigádon: minden 5. válaszadó ezt a jövőben tervezi.

A Bónusz Brigádon a legnépszerűbb szolgáltatás kategórián felül az oldalon valaha vásárlók 50 százaléka terméket, 36 százaléka szállásfoglalásra jogosító kupont, utazással kapcsolatos bónuszt is vásárolt.

A válaszadók 2022-ben is számos szolgáltatás vásárlását tervezik, amihez a Bónusz Brigád oldala is nagy segítséget fog nyújtani. A hazai szálláshelyekre szóló online ajánlatokat a válaszadók 50 százaléka, étterembe, élményre, kulturális, szórakoztató eseményekre szóló kupont a válaszadók 48-48-48 százaléka biztosan fogja keresni – derült ki a Bónusz Brigád és a GKID 2022 áprilisi kutatásából.

A kutatást a Bónusz Brigád felhasználók körében a GKID Research & Consulting készítette 699 fős mintán. Az eredmények nem, kor, településtípus és iskolai végzettség terén is reprezentatívak a felhasználói bázisra.

Az idén 12 éves Bónusz Brigád 2010-ben forradalmasította a hazai piacot. egy merőben új modell bevezetésével. Digitalizálta a korábban csak offline módon elérhető élmény, gasztronómia, szépségipari, wellness stb. ajánlatokat, kedvezményes árakat biztosítva vásárlói részére. A www.bonuszbrigad.hu oldalán, jelenleg mintegy ezer ajánlat található.

A több mint félmillió hírlevél feliratkozó, naponta értesülhet a legújabb ajánlatokról, melyek nem csak az inspirálódásban, de a tudatos vásárlási szokások kialakításában is segítséget nyújtanak.

Az oldal mára több mint 34,3 milliárd forintot spórolt meg a vásárlóinak és ez a szám napról, napra nő! Légy tudatos vásárló, spórolj velük Te is.

Több ízben elnyerte az év honlapja díjat, jótékonysági programjának köszönhetően pedig a MAF Leginnovatívabb Támogatói Programjai közé került. Superbrands és Magyar Brands díjazott, a Kiváló magyar tartalom elismerés tulajdonosa és Az Év Internetes Kereskedője díj tulajdonosa is.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!