A magyar e-kereskedelmi cégeknek többet kellene exportálniuk

A magyar e-kereskedelmi cégeknek többet kellene exportálniuk
A magyar e-kereskedelmi cégek elveszítik versenyelőnyüket, ha nem kezdenek el exportálni Európába - állítja a 16 országot kiszolgáló Frisbo nemzetközi fulfillment cég. A társaság szerint a hazai cégek trónkövetelői már a kapuk előtt állnak. A Frisbo vezérigazgatója előad az Internet Hungary konferencián 2021. október 13-án

A magyar e-kereskedelmi piac 2020-ban 46%-os növekedést tapasztalt, az iparág éves bevétele elérte az 1,7 milliárd eurót. Az e-kereskedelem várhatóan tovább növekszik, az előrejelzések szerint évi 12%-os növekedési ütemmel. A vásárlók egyre inkább az online vásárlást részesítik majd előnyben, részben azért, mert a középkorúak és az idősebbek a járvány során rájöttek, hogy az online vásárlás kényelmesebb és biztonságosabb, másrészt a teljesen digitális Z generáció egyre nagyobb része jelentős vásárlóerőre tesz szert az elkövetkező években.

"Bár az e-kereskedelmi bevételek fellendülése érthető módon további optimizmusra ad okot, a magyar vállalatoknak tisztában kell lenniük azzal, hogy a szomszédos országokból sok potens kereskedő érdeklődéssel tekint Magyarországra." - mondja Bogdan Colceriu, a Frisbo nemzetközi e-logisztikai cég vezérigazgatója. - "A lengyel, cseh, szlovák és román cégek szívesen értékesítenek a magyar közönségnek, az e-kereskedelmi import aránya növekszik.

A nemzetközi e-kereskedelemben több mint 10 éves tapasztalattal rendelkező Bogdan Colceriu szerint az átlagfogyasztót nem érdekli, hogy helyi webshopból vásárol-e, vagy sem, amíg időben megkapja a terméket. Magyarország 15 legnagyobb e-kereskedője közül csak kettő magyar tulajdonú cég, de sokkal több nemzetközi szereplő áll készen arra, hogy belépjen a magyar piacra.

A magyar cégeknek a versenyelőnyük megtartása érdekében el kell kezdeniük a határon túli értékesítést, a magyar e-kereskedelem exportjának meg kell közelítenie az import szintjét. A július 1-jén bevezetett áfaszabályok változása ezt elősegítheti. Korábban a kereskedőknek gyakorlatilag annyi országba kellett adózniuk, ahány országba értékesítettek. Az idei évtől a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az adóbevallás alapján teljesíti a kifizetéseket a jogosult országoknak.

A külföldi piacokon való sikerhez az e-kereskedelmi cégeknek megfelelő exporttervvel, stabil logisztikával és erős marketinggel kell rendelkezniük. A Frisbo az egyetlen olyan teljesítői hálózat Európában, amely gyors hozzáférést biztosít ellenőrzött raktárakhoz, komplett komissiózási és csomagolási szolgáltatásokkal, valamint egyetlen platformot kínál az összes értékesítési csatorna egy helyen történő kezelésére (e-kereskedelmi platformok és piacterek integrációjával), valamint a helyi futárokkal történő kiszállítások megszervezésére és nyomon követésére. A vállalat ingyenes tanácsadási szolgáltatásokat nyújt az új piacokra való terjeszkedéshez, beleértve az olyan partneri szolgáltatásokhoz való hozzáférést, mint az e-kereskedelmi marketing, ügyféltámogatás, ERP, számlázás, jogi tanácsadás, vámügyek, fordítások és egyéb lokalizációs eszközök és termékek.

"Itt az ideje, hogy a magyar cégek átlépjék az országhatárt és kihasználják az európai piac előnyeit, mielőtt az átveszi a saját piacukat." - figyelmeztet Bogdan Colceriu.

 

Háttérinformáció:

E-fulfillment:

Az e-fulfillment az a szolgáltatás, amelynek révén egy szolgáltató átveszi a megrendelések teljesítésének teljes folyamatát egy webáruház nevében, a raktározástól kezdve a megrendelések felvételén át a csomagolásig és a kiszállításig vagy akár a weboldal kezeléséig, a rendszerek felhőalapú menedzsmentje, a jelentéstétel és a megrendelések nyomon követése alapján. Az e-fulfillment kiszervezésének fontos előnye a működési költségek jelentős csökkentése "

Frisbo:

A Frisbo Közép- és Kelet-Európa legnagyobb lefedettséggel rendelkező intelligens e-fulfillment platformja, amely innovatív üzleti modell keretében kínálja az online megrendelések tárolását, feldolgozását, számlázását, csomagolását és kiszállítását. A 2014-ben indított Frisbo a megrendelések és készletek felhőalapú kezelését alkalmazza, azonosítja a különböző logisztikai szolgáltatók kihasználatlan feldolgozási és tárolási képességeit, és zökkenőmentesen és automatikusan összehangolja azokat a különböző eladók tárolási és szállítási igényeivel. Ez csökkenti a logisztikai és szállítási költségeket, rugalmasabbá teszi az ellátási láncokat, és képes csökkenteni a logisztika szén-dioxid-kibocsátását. A Frisbo 8 országban 15 raktárból álló hálózattal rendelkezik és 16 országba kínál másnapi kiszállítást. A vállalat bevétele 2020-ban elérte a 980.208 eurót, a Vestbee a Frisbót a közép- és kelet-európai top10 startup vállalkozás egyikeként ismerte el.

Bogdan Colceriu, a Frisbo vezérigazgatója:

Bogdan Colceriu több mint egy évtizedes tapasztalattal rendelkezik a román startup szcéna területén, egyrészt mint Románia vezető video streaming szolgáltatása, a Trilulilu és Románia legnagyobb online könyvesboltja, az Okian társalapítója, másrészt mint Románia első pre-seed fázisra fókuszáló start-up accelerátora, a Risky Business társalapítója. Bogdan jelenleg a Frisbo európai terjeszkedésén keresztül alakítja át a logisztikai piacot.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!