A játék után jön az új Mortal-film is

A játék után jön az új Mortal-film is
Több mint két évtizede várnak a rajongók egy rendes Mortal Kombat-mozifilmre. Úgy tűnik, a kívánságból hamarosan valóság lesz.

Az 1995-ben, majd rá két évre, '97-ben mozikba került Mortal Kombat-fimek óta nem készült új alkotás a témában. Holott a játékokból több verzió is megjelent azóta, s csak néhány napja, hogy az új, 11-es rész a boltokba került.

Meghallgatásra találtak a panaszok

Az új mozifilm érkezését a franchise 2022-ben esedékes 30. születésnapja is indokolttá teszi, de persze nem csak emiatt vágynak rá a rajongók: a két korábbi produkció többek szerint a széria megcsúfolása volt, írja a Hvg.hu. Így vagy úgy, de a panaszok végül értő fülekre találtak, legalábbis erről tanúskodik Dél-Ausztrália miniszterelnökének egy május 14-i Twitter-bejegyzése: e szerint tényleg új film készül, amelyet épp itt forgatnak majd, s a kormányfő szavai szerint nem kevesebb, mint 580 embernek adnak vele munkát.

Simon McQuoid rendezi

Ami ennél talán jobban érdekelheti a rajongókat, az a reboot felett bábáskodó névsor: az Eurogamer szerint a forgatókönyvért Greg Russo lesz a felelős, Simon McQuoid pedig a rendezést vállalta. Némi üröm az örömben, hogy előbbi soha korábban nem rendezett ekkora produkciót, így a mostani munka egyben McQuoid debütálásának is tekinthető.

Csalódottnak azonban így se lehet senki, a produceri munkálatokat ugyanis a sokak szerint abszolút fogyasztható Aquaman rendezője, James Wan vállalta, illetve ami fontosabb, jegyzi meg az Esquire, hogy a projektet mindvégig a Warner Bros. felügyeli és egyengeti majd. Ez nem csak profizmust sugall, a felhasználható büdzsé nagysága is feltételezhető belőle. (A Warner egyébként már tavaly „bejelentette” az újragondolt Mortal-filmet, de új információk híján nem lehettünk benne biztosak, hogy tényleg el is készül.)

Egy bokszoló köré épül a sztori

A That Hashtag Show már korábban írt arról, hogy a reboot egy Cole Turner nevű bokszolóra fókuszál majd, akit szintén kiválasztanak a Föld sorsáért zajló küzdelemre. A visszatérő karakterek közt Kano, Sonya Blade és Raiden is felmerültek. Reméljük, már nem kell túl sokat várni rá, és legalább ilyen kaliberű összecsapásokat látunk majd.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!