A Note 9 már fel lesz szerelve a Samsung új csodafegyverével?

A Note 9 már fel lesz szerelve a Samsung új csodafegyverével?
A cég bejelentette, hogy olyan kijelzőt terveztek, ami törhetetlen.

A kijelző a Samsung állítása szerint egy flexibilis OLED képernyő egy törhetetlen alapréteggel és borítással kiegészítve - számolt be a Mashable.

„A megerősített műanyag ablak különösen megfelelő a hordozható elektronikus készülékek számára nem csak azért, mert törhetetlen, hanem azért is, mert egyúttal könnyű, átlátszó és egyben kemény is, így nagyjából az üveghez hasonlítható”- mondta el Hojung Kim a Samsung Display Company kommunikációs csapatának vezetője

Dobálták és hőkezelték

A kijelzőt az Underwriters Laboratories hitelesítette, mely az amerikai Munkaügyi Minisztérium Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökségének (OSHA) a hivatalos tesztelő cége. A tesztek során vagy 26-szor dobták le 1.2 méter magasból, aztán 1.8 méterről is, tették ki komoly hőmérsékletingadozásnak (71 és -32 Celsius fokok között) a sérülés legkisebb jele nélkül.

Ez persze mind üdvözlendő, főleg, hogy nagy valószínűséggel ennek köze lehet a Samsung által régóta lebegtetett összecsukható okostelefon fejlesztéséhez is. Mindazonáltal meg kell jegyezni, hogy tuti lesz valaki, aki pusztán a törhetetlenség cáfolataképpen keresni fog 1.8 méternél magasabb helyet is ahonnan ledobhatja a készüléket.

Jönnek a nagy bejelentések

Persze mindezzel a Samsung az augusztus 9-én New Yorkban tartandó eseményére igyekszik rágyúrni, ahol a törhetetlen kijelzőnél sokkal égetőbb kérdések fogják izgatni a nagyérdeműt. Mi van a fentebb is említett összecsukható telefonnal, mikor jön ki a Galaxy Note 9? Lesz-e törhetetlen kijelzője, ha már azt ígérték, hogy elődjéhez képest evolúciós szintlépésre lehet számítani?

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: Samsung