Betörés a céges nyomtatón keresztül

Betörés a céges nyomtatón keresztül

A vállalatok rengeteg pénzt vesztenek az illetéktelen, rosszindulatú számítógépes behatolások miatt. A Ponemon Intézet értékelése alapján elég aggasztó a helyzet. A szervezet szakemberei úgy látják, hogy az adatlopások okozta veszteségek átlagosan és vállalatonként meghaladhatják akár a 3,5 millió dollárt is egy évben.
A nyomtatókat is célpontba vették a hackerek

A nyomtatókat is célpontba vették a hackerek

Az IT iparági előrejelzések szerint 2021-re az eszközeinket, adatainkat érő számítógépes bűnözés miatti költségek elérik majd a 6 billió dollárt világszerte.
Nő a munkakedv, ha jól tartják a dolgozókat

Nő a munkakedv, ha jól tartják a dolgozókat

A dolgozói jólét programok jelentősen növelhetik a munkavállalók hatékonyságát – áll a Xerox legfrissebb 33 ország 428 vállalatának bevonásával elkészített kutatásában, amely arra is fényt derített, hogy a dolgozók lojalitásának növelésében is komoly szerepe van ezeknek a kezdeményezéseknek.
Ahonnan az első egerek jöttek

Ahonnan az első egerek jöttek

Grafikus felhasználói felület, a számítógépes egér, az oldalleíró programnyelvek, vagy éppen a lézernyomtató ma már ismert, jól bevált informatikai fejlesztések, amelyeknek a legfőbb közös tulajdonsága, hogy mindegyiket a Xerox szakértőinek köszönhetjük.
Ha reklámfilmet akarsz nézni, akkor ez legyen az! + videók!

Ha reklámfilmet akarsz nézni, akkor ez legyen az! + videók!

A Xerox lépest tart a világ változásaival, idén új időszámítás kezdődött a cégnél. Kattints a videókért!
2/3