A válságokból az erős márkák jönnek ki nyertesen

A válságokból az erős márkák jönnek ki nyertesen

Rövid távon az árverseny győztesei is királynak érezhetik magukat, de válságok idején mutatkozik meg idején a márkák értéke. A tapasztat azt mutatja, hogy erős és hiteles márkákat azért is megéri építeni, hogy válságok idején a nyertesek és túlélők közé tartozzunk. Ezt pedig számos márka igen találékonyan oldotta meg.
Három évig is eltarthat, mire kilábalunk

Három évig is eltarthat, mire kilábalunk

A koronavírus-járvány alakulását és a világgazdasági fellendülés menetét nem lehet biztosan előre látni, azonban azt igen, hogy a nemzetközi kereskedelemre maradandó hatást gyakorol a járvány. A Boston Consulting Group (BCG) elemzése szerint a legvalószínűbb, hogy a nemzetközi kereskedelemi forgalom volumene 2020-ban akár 20 százalékkal is csökkenhet a tavalyi szinthez képest és csupán 2023-ra térhet vissza a 2019-es szintre. A koronavírus-járvány az egyik legnagyobb csapás a nemzetközi kereskedelmere a nagy gazdasági világválság óta.