Ilyen zseniális ötletekről pitchelnek majd a fiatalok a kezdő vállalkozóknak szóló verseny döntőjében

Ilyen zseniális ötletekről pitchelnek majd a fiatalok a kezdő vállalkozóknak szóló verseny döntőjében

Még hogy nem vállalkozó kedvűek a magyar fiatalok: 72 csapat regisztrált arra a befektetői pitch versenyre, amelynek döntőjét augusztus 3-án rendezik Budapesten a IV. Mindset Meetup keretében. A tizennégy legjobb ötlet közé olyan megoldások kerültek, mint például egységes európai vonatjegy értékesítő felület, egy a leukémiások csontvelő transzplantációjának sikerességét elősegítő előrejelző platform, vagy webáruházaknak fejlesztett, AI-vezérelte katalóguskészítő szoftver létrehozása.
Felmérés: A bevételek csökkenésétől tart a legtöbb magyar vállalkozó

Felmérés: A bevételek csökkenésétől tart a legtöbb magyar vállalkozó

A magyar vállalkozók többsége a bevételek csökkenésétől tart a leginkább és nagy kihívásának tekinti, hogy előteremtse a működési költségeket. Komoly problémát jelent a magas stressz, valamint a munka és a magánélet egyensúlyának eltolódása - derül ki a Számlázz.hu és az Opinio közös, reprezentatív online felméréséből.
Generációváltás előtt a cégvezetők: Nehezebb kihívásokkal küzdenek a nők?

Generációváltás előtt a cégvezetők: Nehezebb kihívásokkal küzdenek a nők?

Több mint harminc év telt el a rendszerváltás óta és az akkori „vállalkozói boom” során keletkezett cégek alapítói szinte kivétel nélkül férfiak voltak. Ezek a cégvezetők nagyrészt most érik el a nyugdíjkorhatárt, ám a várakozások szerint hamarosan fele-fele arányban ülhetnek női cégvezetők a döntéshozói székekbe. Nőként azonban egészen más kihívásokkal, frusztrációkkal kell megküzdeniük, mint a férfi cégvezetőknek.
Női vállalkozók Magyarországon: Megélhetés és tenni akarás a motiváció

Női vállalkozók Magyarországon: Megélhetés és tenni akarás a motiváció

Megtalálni a módot a megélhetés biztosítására úgy, hogy közben a társadalmi elvárásoknak is megfeleljenek a magánéletükben – ez motiválja elsősorban a vállalkozóvá válásra a magyar nőket a BGE Budapest LAB által végzett kutatás szerint, amely a Global Entrepreneurship Monitor (GEM), a világ legnagyobb vállalkozáskutatásának részeként készült. Az eredmények szerint a nők, bár a vizsgált mutatók alapján a férfi vállalkozásokhoz hasonlóan teljesítenek, vállalkozói aspirációs szintjük átlagosan alacsonyabb, vállalkozói önértékelésük pedig gyengébb a férfiakénál.
Új közösségi platformmal hóditja meg a magyar milliárdos vállalkozó a világot

Új közösségi platformmal hóditja meg a magyar milliárdos vállalkozó a világot

2004-ben költözött Írországba, majd a világ számos pontján is élt Joe Bitter, vagyis Bitter József. A 76 országban működő E-commerce vállalkozásairól ismert magyar származású üzletember korai kriptovaluta portfóliójával emelte új dimenzióba a karrierjét. Noha a vállalkozó ma már elégedetten dőlhetne hátra, Bitter Józsefnek mégis van egy szívügye: szeretne luxustermékeket elérhetővé tenni a vásárlók legszélesebb körének, és egyben a legmagasabb profitot garantálni az eladóknak, ezért egy új elveken működő közösségi platformot fejlesztett ki.
1/2