Mindennek ára van, de mekkora?

Mindennek ára van, de mekkora?

A magyarországi médiapiac egyik égető problémája a hazai reklám-egységár alacsony szintje. A tavalyi évet sok területen a túlkereslet jellemezte, amely például inventory nehézségekben mutatkozott meg, a számok mégis azt mutatják, hogy nem nőttek úgy a költési volumenek, ahogyan az elvárható lett volna. Mi lenne a megfelelő módja az árszínvonal növelésének? Miért nem sikerül soha úgy, ahogyan kellene? Többek között ezekről beszélgetettek a médiapiac szakértői a Magyar Reklámszövetség Mini Konferencián március 20-án.
Így állt össze tavaly a médiatorta az MRSZ felmérése szerint

Így állt össze tavaly a médiatorta az MRSZ felmérése szerint

Idén már 24. alkalommal ismerhettük meg a médiatorta előző évi felosztását az Magyar Reklámszövetség Mini Konferencián, ami mellett külön szerepelt a kommunikációs torta is. A historikus adatok mellett az MRSZ azt is igyekezett megmutatni, hogy az egyes szektorok hány főt foglalkoztatnak, és milyen bevételi forrásai lehetnek a reklámokon kívül.
A TCL két egymást követő évben is a világ 2. legjobb tévémárkája lett

A TCL két egymást követő évben is a világ 2. legjobb tévémárkája lett

Az Omdia piackutató vállalat ismét a TCL Electronics-ot, a vezető szórakoztatóelektronikai brandet választotta a világ második legjobb tévémárkájának.
Töretlen a tévés piac iránti kereslet

Töretlen a tévés piac iránti kereslet

A Magyar Reklámszövetség friss adatai azt mutatják, a tévéhirdetésekre fordított reklámköltések 9 százalékkal nőttek a tavalyi évben. Mindezt úgy, hogy sok év stagnálás után jelentős, az infláció értékéhez vethető áremelés volt a piacon. Ennek kapcsán Demeter Zsófiával, az RTL Saleshouse hirdetésértékesítési igazgatójával beszélgettünk.

1/20