A meglévő technológiákkal is nagyot léphetünk a klímavédelmi célok megvalósítása felé

A meglévő technológiákkal is nagyot léphetünk a klímavédelmi célok megvalósítása felé

Ambiciózus célkitűzést fogalmazott meg a héten az Európai Bizottság, javaslatuk szerint ugyanis 2040-ig az 1990-es szinthez képest 90 százalékkal kellene csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását a közösségben. A cél eléréséhez kulcsfontosságú az energiahatékonyság növelése és az olyan innovációk, mint például a Schneider Electric újítása, aminek köszönhetően a szén-dioxidnál is sokkal szennyezőbb SF6 gázt tiszta levegőre lehet lecserélni.
Robotépítő és programozó versenyen sajátították el az iskolások a jövő technológiáinak alapjait Miskolcon

Robotépítő és programozó versenyen sajátították el az iskolások a jövő technológiáinak alapjait Miskolcon

Miskolcon rendezték meg a FIRST LEGO League robotépítő és programozó verseny regionális döntőjét. A február 3-i megmérettetésen a 9–16 éves fiatalokból álló csapatok különféle feladatokat végző robotokat építettek és programoztak, valamint egy őket is érintő kihívásra dolgoztak ki innovatív megoldást. A több mint száz országban megrendezett nemzetközi versenyen évente ötszázezer fiatal vesz részt az óvodásoktól a középiskolásokig. A korosztályokban világszerte ugyanazokat a feladatokat kell megoldaniuk a versenyzőknek, idén a természettudományok művészetben betöltött szerepét helyezték fókuszba. Az észak-magyarországi regionális döntőn 16 iskola képviseletében 16 csapatban 113 versenyző indult.
Hódítanak Magyarországon a prémium felújított számítógépek

Hódítanak Magyarországon a prémium felújított számítógépek

Évente átlagosan 10%-kal, 2023-ban pedig az előző évhez képest 25%-kal nőtt az igény a prémium minőségű, felújított laptopok, számítógépek és monitorok iránt. A koronavírus-járvány utáni gazdasági változások hatására a felhasználók egyre inkább a költséghatékony és hosszú távon is megbízható technológiai megoldásokat részesítik előnyben. Ez a tendencia különösen igaz a kis- és középvállalkozásokra, amelyek a számítástechnikai eszközök megfizethető, mégis magas minőségű alternatíváit keresik.
3D-nyomtatott kerekeket kapott, így újra tud közlekedni Filó, a 25 éves szenes teknős

3D-nyomtatott kerekeket kapott, így újra tud közlekedni Filó, a 25 éves szenes teknős

Filó, a 25 éves szenes (vagy fekete) teknős (Chelonoidis carbonarius) egy súlyos szaporodási rendellenesség miatt vált járóképtelenné, de egy egyedülálló 3D-nyomtatott protézisnek köszönhetően már ismét képes közlekedni. - írja a Qubit.
A távfelügyelet új dimenziója: Hogyan forradalmasítja a technológia a biztonsági rendszereket?

A távfelügyelet új dimenziója: Hogyan forradalmasítja a technológia a biztonsági rendszereket?

Az okosotthon-technológia fejlődése lehetővé teszi, hogy a lakásriasztók, tűzjelzők és kamerarendszerek integrálódjanak az otthoni életünkbe. Nem is annyira utópikus gondolat, hogy a közeljövőben a biztonsági rendszerek ne csak riasszanak, hanem képesek legyenek kommunikálni más smarthome eszközökkel is.
3/43