Hat kontinens 40 országából érkeztek pályaművek a Hypewriterre.

Hat kontinens 40 országából érkeztek pályaművek a Hypewriterre.

Októberben dől el, ki nyeri a 10.000 eurós fődíjat
Bárki jelentkezhet a kreatív iparág egyik legnagyobb pályázatára

Bárki jelentkezhet a kreatív iparág egyik legnagyobb pályázatára

Az eredetileg a Publicis Groupe által létrehozott, mára több mint 600 céget egyesítő, és nemrég Cannes-ban Grand Prix for Good in Health díjjal jutalmazott Working with Cancer program képviselői globális pályázatot hirdetettek meg a munkahelyi rákos megbetegedés stigmájának megszüntetésére.
Hosszabbít a Hypewriter: július 21-ig várják a pályázatokat

Hosszabbít a Hypewriter: július 21-ig várják a pályázatokat

Meghosszabbítja a jelentkezési időszakot a Hypewriter nemzetközi sorozatötlet pályázat. Az immár ötödik alkalommal megvalósuló verseny célja, hogy felkutassa a legeredetibb, vadonatúj tévésorozat-ötleteket és tehetséges alkotóikat. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is szép számmal, a világ minden tájáról, eddig 21 országból érkeztek pályaművek. A szervezők ugyanakkor azoknak is szeretnének esélyt adni, akik későn értesültek a kiírásról, ezért július 21-re módosították a jelentkezési határidőt.
Dizájnpályázatot hirdet az Auchan, a győztes pályamű rákerül a bevásárlótáskákra

Dizájnpályázatot hirdet az Auchan, a győztes pályamű rákerül a bevásárlótáskákra

Az Auchan Magyarország idén harmadik alkalommal csatlakozott a műanyagmentes júliushoz. A vállalat kiemelt szerepet tulajdonít a fenntarthatóságnak és következetes stratégiájával környezettudatos fogyasztói magatartásra ösztönzi vásárlóit. 2022-ben a piacon elsőként vezették ki az áruházakból a műanyag rollbageket, az idei kampány alkalmából pedig egy különleges dizájnpályázatot hirdettek meg. A győztes pályamű gyártásba kerül, és a vásárlók hamarosan már az egyedi tervezésű papírtáskákban vihetik majd haza a megvásárolt termékeket.
Pályázz a Godot Art Expora, ami Magyarország legnagyobb fiatal művészeket támogató vására

Pályázz a Godot Art Expora, ami Magyarország legnagyobb fiatal művészeket támogató vására

A Godot Art Expo pályázat valódi áttörést jelenthet a fiatal művész generáció számára és még van egy heted pályázni. Közismert, hogy a művészetből való megélhetés nem könnyű feladat és a galériák sem mindig nyitottak hosszú távú elköteleződésre a pályakezdő művészekkel szemben. Ezekre a problémákra jelent megoldást a Godot Art Expo pályázat.
1/15