4 feladat, amit érdemes ma gépekre bízni az emberek helyett

4 feladat, amit érdemes ma gépekre bízni az emberek helyett

25 évvel ezelőtt a Mátrix című mozifilmben óva intettek attól, hogy emberek végezzék el azt, amire a számítógépek képesek. A gépek uralma még nem jött el, de azóta már gyakran felmerülő kérdés, hogy mely munkákat és feladatokat érdemes átadni a mesterséges intelligenciának. A Micro Focus szakértői szerint az egyszerűbb, rendszeresen ismétlődő teendőket célszerű a modern technológiákra bízni, hogy az emberi munkaerő fontosabb és hasznosabb feladatokra koncentrálhasson. Erre egyre több területen nyílik erre lehetőség a kiberbiztonságtól kezdve az informatikai hibák elhárításán és felhőfelügyeleten át egészen a minőségellenőrzésig.
Már az adat sem a régi, avagy újfajta védelem kell az egyre szaporodó információknak

Már az adat sem a régi, avagy újfajta védelem kell az egyre szaporodó információknak

Változik a világ, és ezzel együtt változnak az adatok. Már nem csupán adatbázisokkal dolgoznak a vállalatok, amelyekben strukturáltan tárolják az információkat. Létezik egy másik óriási, rendezetlen halmaz, amelyben az e-mailek és a közösségi médiában közzétett posztok ugyanúgy megtalálhatók, mint az okos szenzorok által gyűjtött információk. A szervezeteknek ezeket az adatokat is kezelniük és védeniük kell, a hagyományos módszerek és technológiák azonban már nem elegendők ehhez. A Micro Focus szakértői szerint olyan átfogó stratégiára van szükség, amely kiterjed az adatok feltérképezésére, rendszerezésére, védelmére és titkosítására, valamint az adatokhoz való hozzáférések kezelésére és monitorozására is.
Ezek a technológiák pörgetik fel a piacot 2023-ban

Ezek a technológiák pörgetik fel a piacot 2023-ban

Háború, járvány, recesszió, válság. Vállalat legyen a talpán, aki ilyen körülmények között jól tud teljesíteni.
A rezsicsökkentés új módszere: gyomláljuk ki az adatokat

A rezsicsökkentés új módszere: gyomláljuk ki az adatokat

Ön tisztában van vele, vajon mennyi elavult és felesleges adatot tárolnak a cégénél, és ezek hol találhatók a vállalat rendszereiben? Meg tudja becsülni, mennyi tárhelyet és költséget emésztenek fel ezek a fájlok? A legtöbb informatikai döntéshozó nem tud határozott igennel válaszolni a kérdésekre. A Micro Focus szakértői ezért olyan fejlett, mesterséges intelligenciát is használó megoldások használatát javasolják, amelyek automatizált módon képesek feltérképezni és osztályozni az adatokat, majd összesíteni az extra védelmet igénylő, érzékeny fájlokat, valamint a felesleges állományokat.
Így kovácsol üzleti előnyt az adatokból az MI

Így kovácsol üzleti előnyt az adatokból az MI

Az adatok napjainkban nagyobb értéket jelentenek a legtöbb vállalat számára, mint az arany – ha megfelelően tudják értelmezni és hasznosítani azokat. A ChatGPT jól megmutatja a nagyközönség számára is, hogyan tud egy mesterséges intelligencián (MI) alapuló rendszer feldolgozni és értelmezni hatalmas adatmennyiséget úgy, hogy utána hasznos válaszokat adhasson a legkülönfélébb kérdésre. A Micro Focus szakértőinek tapasztalatai szerint a fejlett MI-alapú rendszerek számottevő üzleti előnyhöz juttatják a szervezeteket az adatok átfogó elemzésével. A Micro Focus intelligens megoldása például naponta 200 milliárd üzenetet elemezve összegzi valós időben a legfontosabb pénzpiaci tudnivalókat egy médiavállalatnál, felbecsülhetetlen értéket biztosítva ezzel.
1/5