Kösd össze a várost a saját történeteddel!

Kösd össze a várost a saját történeteddel!

„A történetek összekötnek minket, a történetekben találkozhatunk″ – így szól a JCDecaux hetedik alkalommal meghirdetett Álljon meg egy novellára! pályázatának idei szlogenje. A Libri támogatásával megvalósított irodalmi versenyre ezúttal tematikus megkötés nélkül várják az alkotásokat a szervezők április 30-ig.
Wittner Mária életútjáról nyílt kiállítás a Kertvárosban

Wittner Mária életútjáról nyílt kiállítás a Kertvárosban

A Kertvárosi Helytörténeti és Emlékezet Központhoz tartozó Tóth Ilonka Emlékházban nyitották meg a „Készültem az útra” című Wittner Mária-emlékkiállítást. A cím Wittner Mária ’Az utolsó üzenet’ című versének egyik sorára utal. A tárlatot május 8-ig lehet megtekinteni térítésmentesen.
Szigetcsépen mindig van program, májusban lovasverseny

Szigetcsépen mindig van program, májusban lovasverseny

Szigetcsép egy, a Csepel-szigeten fekvő falu, amely nem túl nagy lélekszáma ellenére mindenkinek tud valamit adni. Akkor is, ha céllal, akkor is, ha véletlenül tévedt arra az illető. Például a településhez köthető Bódi László „Cipő”, a Republic együttes korábbi frontemberének és Rideg Sándornak, az „Indul a bakterház” írójának a neve is. A „Szállj el kismadár”, „A 67-es út”, „Szeretni valakit valamiért”, Repül a bálna” szerzőjének emlékhelye, míg a sokak kedvenc regényét jegyző író által nyolc éven át lakott ház homlokzatán található emléktábla is megtekinthető a faluban.
Pogány Induló, ekhoe és Horváth Tomi is a díjazottak között a WMMD-nél

Pogány Induló, ekhoe és Horváth Tomi is a díjazottak között a WMMD-nél

A WMMusicDistribution idén negyedszerre adja át digitális zenei díját. Az elismerést azoknak a művészeknek ítélik oda, akik objektív szempontok alapján kimagasló teljesítményt nyújtottak a 2023-as év során a különböző online felületeken.
Színes, hasznos programokat szerveznek a hátrányos helyzetben élő családoknak

Színes, hasznos programokat szerveznek a hátrányos helyzetben élő családoknak

A Halápon a Gyermekekért Közhasznú Egyesület izgalmas időszakra készülve, új lendülettel és kreatív ötletekkel telve várja tagjait és a közösségük résztvevőit. A következő hónapokban számos inspiráló programmal, eseménnyel és kezdeményezéssel készülnek, hogy még színesebbé tegyék az ott élők, a hátrányos helyzetben lévő családok mindennapjait.
1/26