Hónapról hónapra épülő közösség

Hónapról hónapra épülő közösség

A vállalatok hajlamosak alábecsülni a munkahelyi légkör fontosságát, pedig egyre több esetben fordul elő, hogy a felmondások hátterében a környezettel való elégedetlenség húzódik meg. A tudatos HR politikát folytató cégeknél ezért terjednek az egyre komplexebb és szerteágazóbb jólléti – wellbeing – kezdeményezések. Ezek duplán hajtanak hasznot, mert a közösségépítésen túl a szemléletformálás szolgálatába is lehet állítani őket.
Influenszerek. Mind azok vagyunk?

Influenszerek. Mind azok vagyunk?

A technológiai fejlődés és a demokratizált tartalomkészítési eszközök egyre több ember számára teszik lehetővé, hogy alkotókká, és így influenszerekké váljanak. Ezt a növekedést a fiatalabb generáció is elősegíti, de ők már a hitelességet értékelik, a személyre szabott tartalmakat és a rokonszenves influenszereket. Ennek fényében lehet, hogy lassan mind influenszerekké válunk, vagy éppen már azok is vagyunk?
A Samsung elindította az építkezést: már formálódik a Jövőálló.Kampusz a Minecraft platformján

A Samsung elindította az építkezést: már formálódik a Jövőálló.Kampusz a Minecraft platformján

Zajlanak a Samsung által elindított Jövőálló Akadémia kampuszának digitális munkálatai a Minecraft felületén.
Startup, innováció, közösség

Startup, innováció, közösség

Sikerrel zajlik a Hungarian Startup University Program az Eötvös Loránd Tudományegyetemen: az innovációs programban idén közel 180 ELTE-s hallgató vesz részt. Jelenleg az őszi félévben benyújtott legjobb startup-ötletek továbbfejlesztésén dolgoznak a csapatok, valamint közösségszervező események is várják az érdeklődőket.