GLAMI.hu: a divatipart is utolérte az infláció

GLAMI.hu: a divatipart is utolérte az infláció

A GLAMI divatkereső nemzetközi felmérést készített a fogyasztók divatcikk vásárlási szokásainak változásáról a 2023-as évben. A többszáz webáruház kínálatát összekötő platform kutatása szerint az áremelkedések miatt tavaly a magyarok 63%-a költött kevesebbet ruhákra, cipőkre és egyéb kiegészítőkre. A legtöbben azzal próbálták csökkenteni a költségeiket, hogy vagy kevesebb terméket vettek meg, vagy kizárólag leárazásokon vásároltak.
Inflációkövető díjkorrekció a Telekomnál

Inflációkövető díjkorrekció a Telekomnál

2024. március 1-től 15% inflációkövető díjkorrekciót alkalmaz a Magyar Telekom, a Központi Statisztikai Hivatal által 2023. évre vonatkozóan megállapított és közzétett éves fogyasztói árváltozásnál alacsonyabb mértékben.
Most derül ki: a Black Friday vagy az infláció az erősebb?

Most derül ki: a Black Friday vagy az infláció az erősebb?

Tizedik alkalommal rendezik meg a Black Friday akcióját Magyarországon. A jeles apropó az évek során alaposan megváltozott, a piaci szereplők pedig izgalmas tendenciákat látnak a 2023-as leárazás alakulásával. Egyes áruházak már november 10-én meghirdetik olcsóbb termékeiket, míg mások többhetes akciósorozatot kínálnak vásárlóik számára.
K&H: kevésbé félnek az inflációtól a középkorú magyarok

K&H: kevésbé félnek az inflációtól a középkorú magyarok

A magyarok egyelőre nem számítanak az infláció jelentős csökkenésére, de annyiban javult a helyzet, hogy a 2023 év eleji 87 százalékhoz képest már csak 78 százalékuk vár további drágulást - egyebek között erre jutott a K&H biztos jövő felmérése, amely többek között a középkorúak inflációs várakozásait vizsgálta. A kutatás szerint 10 százaléknál alacsonyabb infláció esetén tízből négyen jobb minőségű élelmiszert vásárolnának.
Az inflációt vernék agyon az új közösségi platformon az influenszerek

Az inflációt vernék agyon az új közösségi platformon az influenszerek

Már 49 országban van jelen az új, egyre népszerűbb közösségi platform, mely sosem látott módon forradalmasítja vásárlási lehetőségeinket. A segítségével élménnyé válik a bevásárlás az online térben is, ráadásul olyan termékek is elérhetővé váltak, amelyekről eddig csak álmodtunk. Ebbe a trendbe szállnak most be influenszerek, akik eddig csak a közösségi oldalaikon népszerűsítették a luxustermékeket, nem kis felháborodást okozva ezzel jó néhány követőjüknek. Az Allyos, a közösségi platformok új generációja, ahová ingyen regisztrálhatunk profilt - akárcsak a Facebookon vagy a TikTokon - és tetszőleges árakon vásárolhatunk.
1/7