
2023. szeptember 24. 18:11Szánj az olvasásra 4 percet!
A gyerekeknek óvodás kortól, az iskolában pedig még inkább szabályok között kell megtanulniuk élni. Ebben a szülők segítik a kicsiket. Viszont a szakértő szerint a szülők 90%-ának téves információja van a fegyelmezésről. Ugyanis ez egy olyan állapot, amikor elvárunk valamit a gyerektől, amit végre kell hajtania, valaminek meg kell felelnie. És ez a sok “ kell “ és “muszáj” eredményezi azt, hogy az életben nehezen boldoguló felnőttekké válnak, mert idejekorán elvették tőlük a döntési képességüket. Hiszen, aki úgysem dönthet semmiről, az elveszti a motivációját és nem lesznek céljai sem.
Human

2023. július 21. 15:13Szánj az olvasásra 3 percet!
Szerencsére ugyan a nyugat-európai és egyesült államokbeli trendektől elmaradó mértékben, de már Magyarországon is találkozhatunk olyan kihívásokkal, amelyek gyermekek fizikai sérülését vagy akár halálát is okozhatják. Ilyen volt az a napokban történt tragédia is, amikor az úgynevezett blackout vagy „áramszünet”-kihívás teljesítése egy 15 éves tinédzser életét követelte. Az NMHH veszélyes online kihívások hazai megjelenési formáiról készített kutatásából kiderül, a 11 és 17 év közötti gyerekek 38 százaléka találkozott már a jelenséggel, 5 százalékuk pedig már részt is vett ilyenben.
E-volution

2023. július 04. 08:47Szánj az olvasásra 3 percet!
A közösségi oldalak, kütyük és a rohanó életmód egyre korábban éreztetik a hatásukat és már gyerekkorban kialakulhatnak a lelki és mentális zavarok első jelei. Ezek, ha a szülő vagy a pedagógus nem veszi észre, egy párhuzamos, agresszív-depresszív viselkedést eredményezhetnek a gyerekeknél, amit mindenképpen kezelni kell még idejében.
Human