Nemzetgazdasági szinten is kárt okozhat a hátrányos megkülönböztetés a munkahelyeken

Nemzetgazdasági szinten is kárt okozhat a hátrányos megkülönböztetés a munkahelyeken

Törd át a csendet! címmel indít figyelemfelhívó kampányt a Nyitottak Vagyunk.
Támogassuk a nőket, győzzük le együtt az akadályokat!

Támogassuk a nőket, győzzük le együtt az akadályokat!

Az ínycsiklandó csokoládégolyóiról híres Maltesers márka idén is megújítja elkötelezettségét a nők támogatására. Büszkén áll azon törekvések előterében, melyek célja a nők társadalmi helyzetének javítása és erősítése. Évek óta kiáll a nők hangjának nemzetközi szintű támogatása mellett, és aktívan igyekszik olyan tartalmakat és kezdeményezéseket létrehozni, amelyek széleskörűen elérnek különböző helyzetekkel szembesülő nőket. Céljuk, hogy inspirálják a nőket, hogy humorral és könnyedséggel nézzenek szembe az élet kihívásaival.
Ahol megvalósul a női egyenjogúság

Ahol megvalósul a női egyenjogúság

Nyolc éven belül megvalósul a nemek közötti egyensúly, vagyis a munkavállalók 50 százaléka nő és 50 százaléka férfi lesz a cégnél – jelentette be nemrég nemzetközi vállalását a 120 országban jelen lévő Accenture.
Iránytű a munkahelyi közösségek építéshez: letölthető szakmai anyag a Nyitottak Vagyunktól

Iránytű a munkahelyi közösségek építéshez: letölthető szakmai anyag a Nyitottak Vagyunktól

Idén már második alkalommal készített munkahelyi inklúzió témában nyilvánosan elérhető szakmai anyagot a Nyitottak Vagyunk.
Egy éven át tartó regionális kampánnyal állt elő a Publicis Groupe CEE a nemzetközi nőnap alkalmából

Egy éven át tartó regionális kampánnyal állt elő a Publicis Groupe CEE a nemzetközi nőnap alkalmából

A Publicis Groupe CEE bejelentette, hogy az idei International Women’s Day (IWD) témájához igazodva a cég közép- és kelet-európai irodáin átívelő kezdeményezést indít a nemek közötti egyenlőség erősítése érdekében. A regionális kampányban kulcsszerepet játszik a Sásdi Helga társvezette Publicis Le Pont, ami a Groupe magyar, cseh és lengyel szakértői központjainak egyesülésével jött létre.
1/2