Így védhető ki a cégek legnagyobb augusztusi félelme

Így védhető ki a cégek legnagyobb augusztusi félelme

Néhány trükkel gyerekjátékká válik a szabadságolások kezelése.

A német cégek magyar beszállítóinak felkészülését segíti az átvilágítási törvényre a KPMG

A német vállalatok magyar beszállítóinak mindennapjait is érinti a német vállalatok ellátási láncának átvilágítására vonatkozó törvény, amely idén januártól hatályos. A rendelkezés fő célja, hogy biztosítsa az emberi jogok tiszteletben tartását és a környezeti károk csökkentését az ellátási lánc szereplőinél. Vajon a Németország felé irányuló 11.000 milliárd forintos magyar export mekkora része lehet érintve, vagy legalábbis átvilágításra kötelezve a törvény alapján? Milyen kötelezettségeik, teendőik lesznek a magyar beszállítóknak? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre ad választ a KPMG következő szakmai eseménye.
Az emberek kevesebb, mint 5%-a tűz ki célokat, pedig érdemes lenne

Az emberek kevesebb, mint 5%-a tűz ki célokat, pedig érdemes lenne

Minden problémád csak addig tartson, amíg az újévi fogadalmaid!
Súlyos milliókat kockáztatnak a cégek, ha nem lépnek időben

Súlyos milliókat kockáztatnak a cégek, ha nem lépnek időben

Számos ponton változtak a transzferár szabályok.
A magyar cégek közel fele likviditáshiánnyal küzd

A magyar cégek közel fele likviditáshiánnyal küzd

Hónapok óta drámai számokat látunk: 2022-ben az eurózóna inflációja 8,5% volt, míg Magyarországon a 2022 éves infláció mértéke elérte a 14,5%-ot, ami több mint két évtizedes rekordot jelent.
2/12