Több cég érzi magát stabilabb anyagi helyzetben, mint tavaly

A cégek bizakodóbbak az előttük álló évvel kapcsolatban, mint amennyire tavaly voltak. Nagyobb arányban érzik, hogy biztos anyagi helyzettel számolhatnak idén: míg 2023-ban a cégek háromnegyede nyilatkozta, hogy hasonló vagy javuló anyagi helyzetre számít az évben, addig idén év elején tízből nyolc vállalat válaszolt így. Kifejezetten romló pénzügyi mutatókkal is kevesebben számolnak: míg tavaly év elején 13%-uk várt visszaesést ezen a téren, idén csak minden tizedik vállalat– derül ki a Profession.hu felméréséből.
„A kudarcoktól nem félni kell, hanem tanulni belőlük”

Lizzy Card, PlanAll, Remind, Tudatosság napja – mind-mind Szilágyi Gábor sikereinek és munkájának egy-egy állomása. A siker pedig nem a véletlen műve, sokkal inkább azé a vállalkozószellemű bátorságé, ami Gábort végig kísérte az elmúlt több mint húsz évben. Az elszántság mellé társul szegődött még hozzá az úton a kitartás, a folyamatos kíváncsiság, a tanulni vágyás, és egy olyan lelkes csapat, mellyel az álmok megvalósítása sem tűnik lehetetlen vállalkozásnak. Szilágyi Gáborral, a Lizzy Card ügyvezető társtulajdonosával, a PlanAll tervezők és a Remind Magazin kiadójával beszélgettünk.
Komoly adóváltozás jöhet a cégeknek, már most érdemes felkészülni rá

Alapjaiban reformálná meg az áfaszabályokat az Európai Bizottság egy javaslatcsomagja, mely a digitális korra való felkészülést és az uniós áfa szabályok korszerűsítését célozza. A tervezett változások több területet érintenének, többek között módosítanák, illetve megszüntetnék a vevői készlet egyszerűsítés jelenlegi rendszerét.
„A kudarcoktól nem félni kell, hanem tanulni belőlük”

„A kudarcoktól nem félni kell, hanem tanulni belőlük”

Lizzy Card, PlanAll, Remind, Tudatosság napja – mind-mind Szilágyi Gábor sikereinek és munkájának egy-egy állomása. A siker pedig nem a véletlen műve, sokkal inkább azé a vállalkozószellemű bátorságé, ami Gábort végig kísérte az elmúlt több mint húsz évben. Az elszántság mellé társul szegődött még hozzá az úton a kitartás, a folyamatos kíváncsiság, a tanulni vágyás, és egy olyan lelkes csapat, mellyel az álmok megvalósítása sem tűnik lehetetlen vállalkozásnak. Szilágyi Gáborral, a Lizzy Card ügyvezető társtulajdonosával, a PlanAll tervezők és a Remind Magazin kiadójával beszélgettünk.
K&H: a digitalizáció áll a cégek figyelmének középpontjában

A K&H hatodik féléve méri a hazai közepes és nagyvállalati szektor innovációs aktivitását. A kutatás adataiból képzett K&H innovációs index 2023 második félévében 29 pontra emelkedett, ami ugyan egy ponttal magasabb az előző félévben mért mélypontnál, de még így is az átlagosnál gyöngébbnek nevezhető.
1/12