Így változtathatja meg az adathalászatot a mesterséges intelligencia

Így változtathatja meg az adathalászatot a mesterséges intelligencia

Az adatbányászat mesterséges intelligenciával felturbózott változatának fejlesztéséről tartott előadást Szekeres Péter, a Neticle Text Analytics vezetője az idei Internet Hungary konferencián, Siófokon. A szakember szerint a lehető legtöbb adat kinyeréséhez a közösségi média és a mesterséges intelligencia a kulcs.
Céges és magánadatok ostrom alatt: ilyenek a tipikus adathalász üzenet tárgysorok

Céges és magánadatok ostrom alatt: ilyenek a tipikus adathalász üzenet tárgysorok

Az adathalászat majdnem olyan régi, mint maga az internet, így talán azt gondoljuk, hogy már mindent tudunk róla, felismerjük az üzenet tárgysorából, a megszólításból vagy a levél megfogalmazásából. De az adathalászat még ma is képes meglepetést okozni a munkavállalóknak, a vezetőknek, az IT csapatoknak és a szakértőknek egyaránt. Az adatainkat célzó támadások száma napról napra nő: 2023 első három hónapjában az ESET adatai szerint az összes kibertámadás 37,5 százalékát tették ki. Az kiberbiztonsági cég szakértői összegyűjtötték, hogy mit érdemes tudni 2023-ban az adathalász támadásokról, valamint bemutatnak néhány klasszikus, jellegzetes tárgysort, amivel a kártékony levelek érkeznek.
Cyber Signals Report: iparszerű módszerekkel okoznak dollármilliárdos károkat az e-mail levelezésre szakosodott adathalászok

Cyber Signals Report: iparszerű módszerekkel okoznak dollármilliárdos károkat az e-mail levelezésre szakosodott adathalászok

Az elmúlt négy évben 38 százalékkal növekedett az üzleti levelezést célkeresztbe állító adathalász támadások száma a Microsoft friss kiberbiztonsági jelentése, a Cyber Signals szerint. A bűnözők kifinomult, és ma már szolgáltatásként is árult módszerek bevetésével tévesztik meg a felhasználókat. A jelentés megoldásokat is kínál a támadások elhárítására és a kockázatok csökkentésére.
Az MNB ajánlással segíti a piaci szereplőket az adathalászat elleni harcban

Az MNB ajánlással segíti a piaci szereplőket az adathalászat elleni harcban

Az MNB ajánlást adott ki a pénzforgalmi szolgáltatóknak a visszaélések észlelése, kezelése és megakadályozása témájában. A pénzügyek digitális útra terelődése, az egyre kifinomultabb bűnözői módszerek időszakában egyre fontosabb az ügyfelek tudatosságának erősítése, illetve az intézmények belső védelmi rendszereinek, folyamatainak jegybanki támogatása.
Figyelem, adathalászok próbálnak visszaélni a PENNY nevével!

Figyelem, adathalászok próbálnak visszaélni a PENNY nevével!

A PENNY nevében hamis nyereményjáték terjed a Facebookon – figyelmezteti vásárlóit a kiskereskedelmi lánc.
1/6