Tojással dobálja a rosszul szavalót a virtuális Petőfi Sándor

Tojással dobálja a rosszul szavalót a virtuális Petőfi Sándor

VR-technológia segítségével idézik meg Petőfi Sándor életét és munkásságát Bács-Kiskun vármegyében. A programon a költő útját lehet végigjárni a Pilvax kávéháztól egészen a Landerer nyomdáig, miközben játékos formában tanulhatnak a résztvevők. A tavaszi és nyári szezonban a vármegye több településén is ki lehet próbálni a virtuális túrát a Mesebusznál, illetve az év második felétől Nemesnádudvaron a Bor Bagolyban.
A képernyőn túl: immerzív internet vállalatok számára

A képernyőn túl: immerzív internet vállalatok számára

Bár maga a metaverzum kifejezés már 1992-ben létrejött, fejlődésében az elmúlt években jelentős változás következett be. A kiterjesztett virtuális valóság mögött álló technológiák egyre megfizethetőbbek lettek, a COVID-19 világjárvány okozta kulturális változás eredményeként pedig egyre szélesebb körben lett elfogadott vélekedés, hogy a digitális világok az emberi kapcsolatok életképes helyszínei lehetnek. A vállalkozások megduplázták a virtuális világok iránti érdeklődésüket: a Deloitte adatai szerint tavaly több tízmilliárd dollárnyi kockázati tőkebefektetés érkezett ilyen területre, az elemzők 2024-re 800 milliárd dolláros piacot becsülnek.
Intelligens parkolórendszert, VR-alapú szimulációt, jelnyelvfelismerő alkalmazást fejlesztenek a pécsi hallgatók

Intelligens parkolórendszert, VR-alapú szimulációt, jelnyelvfelismerő alkalmazást fejlesztenek a pécsi hallgatók

Tizenkét innovatív projekt indul a Pécsi Tudományegyetemen a Huawei SEEDs Kiválósági Ösztöndíjprogram keretében.
Eszeveszett tempóban forgatja fel a technológia a HR szakmát: a mesterséges intelligencia, a VR, és az automatizáció is hasít

Eszeveszett tempóban forgatja fel a technológia a HR szakmát: a mesterséges intelligencia, a VR, és az automatizáció is hasít

A gazdasági bizonytalanság miatt az idei évre némi lassulást jósolnak a szakértők a nemzetközi HR technológiai piacon főként az elmúlt évekhez képest. A középtávú előrejelzések szerint viszont 2030-ra elérheti a 38 milliárd dollárt a globális HR tech piac összértéke. A nagykép tehát az, hogy a technológia egyre inkább felforgatja a HR szakmát is. A Stylers információ-technológiai cégcsoport összeszedte 2023 legfontosabb HR tech trendjeit, melyekből kiderül, hogy a mesterséges intelligencia, a virtuális valóság (VR), illetve az automatizáció egyre markánsabban lesz jelen a vállalatok személyügyi folyamataiban.
A játékipar és a VR hajtja a szórakoztató- és médiaipar fejlődését

A játékipar és a VR hajtja a szórakoztató- és médiaipar fejlődését

A globális szórakoztató- és médiaipar tavaly ugrásszerűen fejlődött, meghaladva az általános világgazdasági növekedést.
2/6