Száguldó kórházi ágy és bajnok iglu!

Száguldó kórházi ágy és bajnok iglu!

16 év után tért vissza Budapestre a Red Bull Ládaderbi, vasárnap több mint húszezren voltak kíváncsiak az őrült fazonok és a saját meghajtású, sufnituning kocsik versenyére. Mutatjuk a legjobb pillanatokat.
Till Attila a házigazdája az őrült járgányok versenyének

Till Attila a házigazdája az őrült járgányok versenyének

Már csak két hét van hátra a június 30-i Red Bull Ládaderbi eseményéig, amely tizenhat év után látogat újra Magyarországra. A versenyen motor nélküli, kézzel készített járművekkel gurulnak le a jelentkezők a Tabán dombján, ám nem feltétlenül a leggyorsabb győzedelmeskedhet. Az öt fős zsűri a kocsik kreativitását és a csapat showműsorát is értékelni fogja. A járgányokkal ellentétben féktelen hangulatról a rendezvény házigazdája, Till Attila gondoskodik majd.
Őrült járgányok mérkőznek meg egymással idén nyáron

Őrült járgányok mérkőznek meg egymással idén nyáron

A sebesség, a kreativitás és a teljes őrület együtteséből született annak idején a Red Bull Ládaderbi, amely rendezvény legutóbb 2008-ban járt Magyarországon – idén nyáron azonban visszatér. Június 30-án az esemény helyszíne a Budai-hegységben lesz, ahol a versenyzők megmutathatják, kézzel készített autócsodákkal mekkora sebességre képesek beépített motor nélkül.
Sub Bass Monster nagykoncerttel vár az őrült járgányok versenye

Sub Bass Monster nagykoncerttel vár az őrült járgányok versenye

Vasárnap 16 év után tér vissza Budapestre a Red Bull Ládaderbi! A saját meghajtású, sufnituning kocsik őrült versenyén Sub Bass Monster nagykoncertjén és három minikoncerten is részt vehetnek az érdeklődők, a műsorvezető Tilla lesz. A Tabánban 11 órától ingyenesen látogatható az esemény.
Zsűriszékbe ül Stana Alexandra!

Zsűriszékbe ül Stana Alexandra!

Igazi sztárzsűri előtt gurulhatnak le a Tabánban a Red Bull Ládaderbi vagány járgányai. Június 30-án, 16 év után tér vissza Magyarországra az ingyenes rendezvény, ahol a kreativitás, a sebesség és az őrült ötletek együttesen próbálják majd kivívni az ítészek maximális pontjait. A zsűri elnöke Kajdi Csaba lesz, mellette Dobos Evelinnel, Stana Alexandrával, Szujó Zoltánnal és Tótka Sándorral találkozhatunk a döntnökök csapatában.