Közös összefogással támogatja a kkv-k sikereit több hazai nagy márka

Közös összefogással támogatja a kkv-k sikereit több hazai nagy márka

A kétszámjegyű infláció még egy ideig velünk maradhat, de a magas energia-, működési és alapanyagköltségek is jelentősen megnehezítik a cégek működését. Ezért a vállalkozások sikereinek támogatása mellett elkötelezett több nagy márka - a K&H, a Telekom, a Samsung és az Opten- összefogott, hogy szakértőikkel és saját tapasztalataikkal inspirálják és edukálják az induló vagy fejlődni vágyó vállalkozókat, segítséget nyújtva ebben a kihívásokkal teli időszakban. Az első Business Lab rendezvényen emellett a Cápák között üzleti showműsor befektetői és vállalkozói is megosztották naprakész és gyakorlati tanácsaikat a sikeres vállalkozás beindításához és szintlépéséhez kapcsolódóan.
Fogynak a céges bankszámlák

Fogynak a céges bankszámlák

Lassan, de biztosan csökken Magyarországon az egy cégre jutó banki kapcsolatok száma, és a csökkenés a legnagyobb vállalatok körében érezhető leginkább – derül ki az Opten kutatásából.