A reklámokat és a médiát felforgató blokkláncok

A Mobile Hungary konferencián, a Fintech szekcióban a média- és a reklámszakma számára különösen érdekes trendekről hallhattunk. Számos, blokklánc alapú kezdeményezés van a tartalomiparban is, és akad olyan, amely az ügynökségekre jelent nagy veszélyt!
Kütyüpornó és függőség várja a jövő mobilosait

A modern ember már e percben is a mobiltelefonja rabja, s nem lesz másképpen a jövőben sem. Elképesztő fejlődés előtt állunk, a mesterséges intelligencia pedig az élet minden terülere beköltözik majd, mint megmér és lejegyez, aztán pedig javaslatokat tesz majd arra is, hogy miképpen éljünk. Minderről a Mobile Hungary konferencián esett szó.
Bankok, itt az idő! – interjú Bálint Viktorral

A Bitcoin alapját is jelentő blockchain logika mellett a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás világa rajzolja át ma a pénzügyi szektort – véli Bálint Viktor. Az ország legismertebb fintech inkubátorának, a BnL Start Partnersnek a vezetője szerint a bankok kapcsoltak, és látják, fintech nélkül nem fog menni, de döntéseik lassúak, rendszereik pedig gyengék.

2/8