Fenntarthatóság: Nem elég jónak lenni, be is kell tudni mutatni

Fenntarthatóság: Nem elég jónak lenni, be is kell tudni mutatni

A KPMG szakértői szerint a feltörekvő magyar vállatoknak okoz majd a legnagyobb fejtörést a CSRD, azaz a fenntarthatósági jelentések Európai Unió által előírt rendszere, ami alapján először 2026-ban kell beszámolót közzétenni a 2025-ös év eredményeiről, kitekintéssel a jövőt illetően. A felkészülési idő most még soknak tűnik, de a jelentési keretrendszerek kialakítása hosszadalmas, és gyakran beruházásigényes folyamat, ráadásul a pénzügyi szféra, azon belül különösen a bankok, már most is komoly adatigényt támasztanak a vállalatokkal szemben egy hitelkérelem elbírálásakor.
Hogyan szolgáljuk ki a fenntarthatóság iránt elkötelezett fogyasztót?

Hogyan szolgáljuk ki a fenntarthatóság iránt elkötelezett fogyasztót?

Egyre tudatosabbak a vásárlók a környezeti, társadalmi felelősségvállalás terén a KPMG szerint.
Áremeléssel, leépítéssel, távmunkával igyekeznek ellensúlyozni az infláció hatásait a cégek

Áremeléssel, leépítéssel, távmunkával igyekeznek ellensúlyozni az infláció hatásait a cégek

Az infláció mértékét elérő, vagy azt meghaladó áremelésre készül a közeljövőben a cégek több mint négyötöde – ha ugyan még nem lépte meg ezt. Az inflációs nyomás a vezetőket az üzleti modell átvizsgálására készteti. A vállalatok mintegy 60 százaléka igyekszik új, olcsóbb termékeket fejleszteni, csaknem fele pedig leépítésekre készül. A KPMG Inflation Survey kutatásában arra kereste a választ, hogyan próbálják a cégek minimalizálni az infláció hatását eredményükre, mit tesznek, hogy növeljék a bevételeket, illetve hogyan készülnek fel a váratlan kihívásokra.
A tudatos energiagazdálkodók terepe lesz igazán az EKR a KPMG szerint

A tudatos energiagazdálkodók terepe lesz igazán az EKR a KPMG szerint

Harmadik évébe fordul az Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszer (EKR) Magyarországon. Egyre nő a tét, mind az energiapiaci környezet, mind pedig a rendszerből adódó költségviszonyok miatt. A KPMG szakértői arra figyelmeztetnek: a kedvezményezett vállalkozásoknak számtalan buktatót kell leküzdeniük ha be akarják zsebelni a hatékonyságjavulásért kimért jutalmakat.
Helyettesítő termékek felé tereli a vásárlókat az infláció

Helyettesítő termékek felé tereli a vásárlókat az infláció

Az árak rohamos emelkedése átalakította a vásárlói szokásokat, a KPMG „Consumer Pulse Report” felmérése szerint.
3/9