6 támadási felület, amelyet védeni kell

6 támadási felület, amelyet védeni kell

Világszerte gyors ütemben növekszik a zsarolóvírusos támadások száma, a hackerek pedig a pénzünk mellett már bizalmas adatainkra is utaznak. A szakértő szerint, ezekre a területek védelmére érdemes nagy hangsúlyt fektetni.
A hatékony IT-biztonság alapja

A hatékony IT-biztonság alapja

Világszerte csaknem 1300 biztonság rést fedeztek fel a tavalyi évben a különböző, sebezhetőségek feltérképezésére szakosodott szervezetek, melyeknek több mint a felét, 663 darabot a Trend Micro Zero Day Initiative programján keresztül jelentették be.
Így csaptak le a hackerek a diplomatákra

Így csaptak le a hackerek a diplomatákra

Új, a Turla hackercsoport által használt fejlett backdoor programot fedezett fel az ESET. A Gazer nevű programmal 2016 óta támadják az európai intézményeket, elsősorban nagykövetségeket és konzulátusokat, illetve az ott dolgozó diplomatákat.
IT-biztonság – a cégek kétharmada nem volt felkészülve a vírus okozta helyzetre

IT-biztonság – a cégek kétharmada nem volt felkészülve a vírus okozta helyzetre

A járványügyi veszélyhelyzet alatt távmunkába költözött magyarországi vállalatok IT-biztonsági tapasztalatait összegezte a Panda Security hazai körképe.
Amikor nem minden az, aminek látszik

Amikor nem minden az, aminek látszik

Egyre gyakrabban fordulnak elő a szolgáltatásmegtagadással járó támadások (Denial of Service – DoS), más néven túlterheléses támadások, valamint az elosztott szolgáltatásmegtagadással járó támadások (Distributed Denial of Service – DDoS).
1/15