A GreenGo a külső kerületekben és az agglomerációban erősít

A GreenGo a külső kerületekben és az agglomerációban erősít

Az autómegosztók sikerének és népszerűségének egyik kulcsa, hogy a felhasználók számára elérhető-e a szolgáltatás mindennapi életük fontos helyszínei közelében. A szolgáltatási terület bővíthetőségének korlátait a GreenGo most Külső Zónák megnyitásával bontotta le, megnyitva a bérlés lehetőségét Csepeltől Budafokig, egyben segítve az agglomerációs városok fenntarthatósági törekvéseit is.
13 jó ügy kering a városban

13 jó ügy kering a városban

Véget ért a GreenGo elektromos autómegosztó egy éven át zajló figyelemfelhívó kampánya. Ez idő alatt 13, a GreenGo szellemiségéhez és értékvállalásához közel álló fontos ügyet sikerült láthatóvá tenni - vizuálisan és kommunikációs szinten is.
Minierdőt telepítettek Budapesten

Minierdőt telepítettek Budapesten

November 29-én a XII. kerületben immár a harmadik Miyawaki erdőt adták át a GreenGo két éve indított Gurulj a fákért! Támogatói Programjának keretében. Budapest első és kizárólag elektromos flottát üzemeltető közösségi autómegosztója ezzel már több ezer fát ültetett a fővárosban köszönhetően a felhasználói közösségének.
A GreenGo hatalmas rakterű autókkal erősíti flottáját

A GreenGo hatalmas rakterű autókkal erősíti flottáját

A GreenGo egyre azon dolgozik, hogy környezetbarát és praktikus közlekedési megoldásokat kínáljon ügyfeleinek. A flottához újonnan csatlakozó, Cargo L névre hallgató Opel Vivaro-e típusú tehergépjárművek egyedülállóak a magyar carsharing-piacon, hiszen 100 %-ban elektromosak, méretüket tekintve az eddigi legnagyobbak, így ideálisak a legkülönlegesebb kihívások esetére is.
A GreenGo kalkulátorral kiszámolhatod, mekkora ráfizetés egy saját autó

A GreenGo kalkulátorral kiszámolhatod, mekkora ráfizetés egy saját autó

Számolj velünk! - invitál a GreenGo, ugyanis egy új kalkulátorral mostantól bárki ellenőrizheti, mennyire állja meg a helyét a kijelentés: az autómegosztás igenis alternatívája a saját autónak. Persze nemcsak erre képes a most kikerült és a GreenGo oldalán elérhető komplex összehasonlító rendszer, hanem arra is, hogy szembesüljünk vele, mennyit is fizetünk valójában éves szinten a saját autónkért.
1/3