Katona Illés a mesterséges intelligenciáról: „Nincsen meg benne, ami egy emberben, ettől hatékony”

Katona Illés a mesterséges intelligenciáról: „Nincsen meg benne, ami egy emberben, ettől hatékony”

A mesterséges intelligencia hatékonyságáról, egyben annak elengedhetetlen emberi szabályozásáról beszélt az EurópAI? Az emberi jogok védelme a mesterséges intelligencia korában című rendezvényen Katona Illés, az ELTE ÁJK negyedéves jogász hallgatója a budapesti Európa Pont látogatóközpontban, február 7-én. A leendő diplomás a humán kontroll fontosságát hangsúlyozta a gondolkodó gépek fölött.
Korlátozzuk vagy támogassuk? Kettős kihívás az EU-nak a mesterséges intelligencia szabályozása

Korlátozzuk vagy támogassuk? Kettős kihívás az EU-nak a mesterséges intelligencia szabályozása

A mesterséges intelligencia már nem a jövő, hanem a jelen – egyre több döntésben van szerepe, a jogalkotók pedig próbálnak lépést tartani vele. De vajon lehet-e előre szabályozni egy technológiát, ami napról napra fejlődik? Az Európai Unió célja, hogy olyan jogi kereteket teremtsen, amelyek egyszerre védik az emberek jogait és ösztönzik az innovációt. Dr. Vass Norbert, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) Európai Uniós Digitális Adatstratégia Osztályának vezetője előadásában az EU digitális átalakulását támogató szabályozási keretrendszerét mutatta be.
AI Act: „Fel kell tennünk a kérdést, mit akarunk elérni a szabályozással”

AI Act: „Fel kell tennünk a kérdést, mit akarunk elérni a szabályozással”

Számos kérdést felvet az Európai Unió mesterséges intelligenciát szabályozó első, AI Act névre keresztelt rendelete, amelyet a szakemberek egyelőre céltalan kapálózásnak éreznek. A kérdéskört a témában jártas magyar gondolkodók is körbejárták nemrég az EurópAI? Az emberi jogok védelme a mesterséges intelligencia korában című rendezvényen, a budapesti Európa Pont látogatóközpontban. Az előadásokat Balázsy Panna moderálta, a pódiumon többek között Lakatos Dániel, a Milestone Intézet egy mentora is felszólalt.
Ki irányít kit? A mesterséges intelligencia szabályozásának kihívásai

Ki irányít kit? A mesterséges intelligencia szabályozásának kihívásai

Hogyan lehet egy olyan technológiát szabályozni, ami napról napra fejlődik, és sokszor még a saját alkotói sem értik teljesen? Dr. Ződi Zsolt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kutatóprofesszora az EuropAI rendezvényen tartott előadásában a mesterséges intelligencia jogi és etikai kihívásait elemezte.