Ilyen lesz a férfi divat 3023-ban a mesterséges intelligencia szerint

Ilyen lesz a férfi divat 3023-ban a mesterséges intelligencia szerint

Ezer évvel ezelőtt kevesen tudták volna megjósolni, hogy mégis milyen lesz a divat világa a kétezres évek elején. A mesterséges intelligencia egyértelműen a korunk technológia vívmánya és mivel már szinte mindenki számára elérhető kattintásra van, a Fess.hu férfimagazin megkérdezte a fejlett alapokon alapuló mesterséges intelligenciát mi a véleménye a távoli jövő férfi divatjáról.
Kilencedik alkalommal arattak sikert a magyar tervezők a Milano Fashion Week-en

Kilencedik alkalommal arattak sikert a magyar tervezők a Milano Fashion Week-en

A magyar tervezők a budapesti divathét után Olaszországban is bizonyíthattak, ezúttal hét márka kapott lehetőséget arra, hogy bemutathassa 2023/24-es kollekcióját a Milano Fashion Week-en. A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) és a Camera Nazionale della Moda Italiana (CNMI) közös mentorprogramjának résztvevői több helyszínen mutatkoztak be. A négy legnagyobb divathét között számontartott eseményen a nemzetközi szakma és a sajtó neves képviselői is megjelentek, így egyedülálló lehetőség nyílt a magyar márkák számára a nemzetközi piacokra való belépéshez.
Sikeres évet tudhatnak maguk mögött a divatcikk kereskedelemmel foglalkozó webáruházak

Sikeres évet tudhatnak maguk mögött a divatcikk kereskedelemmel foglalkozó webáruházak

Európa egyik vezető divatkereső platformjának friss felmérése szerint a tavalyi évben a magas infláció, a geopolitikai kihívások, az energiaválság és a makrogazdasági eredmények romlása bár jelentős hatással voltak a fogyasztói magatartásra, a teljes 2022-es évben mégis a forgalom élénkülése volt a jellemző tendencia az ágazatban.
GLAMI: a 12-26 éves korosztály diktál az online divatkereskedelemben

GLAMI: a 12-26 éves korosztály diktál az online divatkereskedelemben

A GLAMI divatkereső európai webáruházak között készített felmérése szerint annak ellenére, hogy a 12-26 éves korosztály vált a divat világát leginkább meghatározó korcsoporttá, a vállalkozások csak 20%-a igazítja választékát a legfiatalabb generáció ízlésvilágához. Ugyanakkor azok a webáruházak válhatnak sikeressé, akik a rendelkezésükre álló technológiák segítségével képesek néhány másodperc alatt felkelteni, majd fenntartani a fogyasztók figyelmét.
A divatos öltözködés alappillérei

A divatos öltözködés alappillérei

Trendinek, modernnek, önbizalomtól tündöklőnek lenni, ugyanakkor jól érezni magát egy ruhában, egyáltalán nem tudomány. Sokkal egyszerűbb, mint gondolná – nem számít a költségvetése, az életmódja, de a testalkata sem. Mindehhez csupán egy kis időre és találékonyságra van szükség, hogy a legjobban nézzen ki – akár leggingsben intézi ügyeit, akár ingben és kosztümben folytat üzleti megbeszéléseket. (X)
1/10