A Bosch új szintre emelte ügyfélszolgálatát

A Bosch új szintre emelte ügyfélszolgálatát

A Bosch csoport, amely vezető szerepet tölt be a globális elektromos szerszám piacon, új korszakot nyitott ügyfélszolgálatának fejlesztésében. Az SAP AI copilotjára, a Joule-ra támaszkodó mesterséges intelligencia-alapú megoldás teljesen új alapokra helyezte a vállalat ügyfélkezelési rendszerét: növelte az ügyfélelégedettséget, csökkentette a működési költségeket, és számottevően javította az ügyfélszolgálati munkatársak munkakörülményeit.
Ötéves Magyarország első mesterséges intelligencia ipari tanszéke

Ötéves Magyarország első mesterséges intelligencia ipari tanszéke

A magyarországi Bosch csoport támogatásával és partnerségével az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Informatikai Karán 2020-ban alapították meg Magyarország első mesterséges intelligencia ipari tanszékét. Az ELTE-Bosch Mesterséges Intelligencia Tanszéken olyan kutatóbázis, valamint tudásközpont működik, ahol az egyetemi oktatók a hallgatókkal, továbbá a Bosch szakembereivel együtt formálhatják a tudomány és az ipar közös jövőjét.
BME Ipari Professzor kitüntetés a magyarországi Bosch csoport vezetőjének

BME Ipari Professzor kitüntetés a magyarországi Bosch csoport vezetőjének

Rangos kitüntetést ítéltek oda Dr. Szászi Istvánnak, a Bosch csoport vezetőjének Magyarországon és az Adria régióban: a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Ipari Professzor címmel ismeri el szakmai munkáját, melynek hivatalos átadására május 31-én kerül sor. Ezt az elismerést 2017 óta a BME oktatási tevékenységében közreműködő legkiválóbb gyakorlati szakembereknek adják. A kinevezésre a BME habilitációs bizottsága és doktori tanácsa tett javaslatot, melyet az egyetem Szenátusa hagyott jóvá.
Szenzortechnológia: a Bosch élen jár a Bluetooth-alapú gumiabroncs-nyomásérzékelők fejlesztésében

Szenzortechnológia: a Bosch élen jár a Bluetooth-alapú gumiabroncs-nyomásérzékelők fejlesztésében

A gumiabroncs-nyomásérzékelők kulcsszerepet játszanak a biztonságos és hatékony közúti közlekedésben – legyen szó motorkerékpárokról, teher- és személygépjárművekről, vagy buszokról. Segítenek meghosszabbítani a gumiabroncsok élettartamát, csökkenteni az üzemanyag-fogyasztást és növelni a jármű biztonságát.
A kvantumtechnológia a mindennapjainkba költözik

A kvantumtechnológia a mindennapjainkba költözik

Bár az informatika fejlődése eddig is alapjaiban változtatta meg az életünket, a kvantumtechnológia merőben új korszakot nyithat. Segítségével minőségi ugrást érhetünk el a kommunikációban, a számítás- és információs technológiákban, sőt a méréstechnikában és az orvosi diagnosztikában is.
1/12