Tovább erősítette nemzetközi pozícióját és milliárdos beruházásokkal zárta a 2023-as évet a BioTechUSA-cégcsoport

Tovább erősítette nemzetközi pozícióját és milliárdos beruházásokkal zárta a 2023-as évet a BioTechUSA-cégcsoport

Emelkedő pályán maradt a nehéz gazdasági környezetben is a BioTechUSA-cégcsoport, amely tavaly az egy évvel korábbi rekordév magas bázisához képest is csaknem 15 százalékkal, 90,49 milliárd forintra növelte az árbevételét. Közel 5 milliárd forintot fordított beruházásokra, amelyből többek között több mint 1000 négyzetméter hasznos összterületű, négyszintes, modernebb és kényelmesebb szociális blokk épült Szadán, közel egymilliárd forint értékben üzembe helyezte automata raktárát, 45 új üzletet nyitott Európa-szerte és megvalósult óbudai régi irodaháza teljes felújítása is. A turbulens környezet ellenére a társaság pénzügyi helyzete tovább javult 2023-ban, miután az EBITDA-mutatója több mint 3,5 százalékkal 10,47 milliárd forintra nőtt.
Legyen ez a legfittebb éved!: A BioTechUSA a fogyasztóinak indított nemzetközi kihívással, Magyarországon pedig óriásplakát kampánnyal vág neki 2024-nek

Legyen ez a legfittebb éved!: A BioTechUSA a fogyasztóinak indított nemzetközi kihívással, Magyarországon pedig óriásplakát kampánnyal vág neki 2024-nek

Az étrendkiegészítőket, speciális élelmiszereket és sportruházatot gyártó és forgalmazó BioTechUSA a szokásos évindító óriásplakát kampány mellett “Legyen ez a legfittebb éved” szlogennel 3 x 21 napos kihívásra buzdítja követőit. Teszi ezt azért, hogy a sokak számára újévi fogadalomként tett életmódváltáshoz segítséget adjon, miközben végig szakértőként támogat a célok elérésében és a motiváció megtartásában.
Ruházati üzletágát helyezi a középpontba a BioTechUSA-cégcsoport legújabb, egy hónapos imázskampánya

Ruházati üzletágát helyezi a középpontba a BioTechUSA-cégcsoport legújabb, egy hónapos imázskampánya

A BioTechUSA-cégcsoport Európa egyik legnagyobb és legdinamikusabban növekvő étrend-kiegészítő, sportruházat és speciális élelmiszer gyártójaként és forgalmazójaként jelenleg több mint 100 országban, 45 webshoppal, 270 franchise üzlettel, 1800 munkavállalóval és 4500 partnerrel van jelen. Legújabb, Magyarországra, Franciaországra, Németországra, Ausztriára, Szlovákiára és Spanyolországra kiterjedő integrált kampánya 2023. június 1-től június 30-ig tart, amely épületháló, óriásplakát és citylight-felületek mellett a BioTechUSA saját közösségi média oldalain, márkanagyköveteik social csatornáin, EDM-ben, PPC-ben jelenik meg, illetve trademarketing, PR és vállalati kommunikációs lábakkal is kiegészül.
Egymilliárd forintból megvalósuló beruházással fejlesztette tovább gyártó- és logisztikai központját a BioTechUSA-cégcsoport

Egymilliárd forintból megvalósuló beruházással fejlesztette tovább gyártó- és logisztikai központját a BioTechUSA-cégcsoport

Ismét jelentős mérföldkőhöz érkezett a tisztán magyar tulajdonban lévő BioTechUSA-cégcsoport, melynek gyártó- és logisztikai központja új, modern automata raktárral bővült Szadán. A beruházásnak köszönhetően még gyorsabbá válik a fogyasztók és üzleti partnerek rendeléseinek kiszolgálása, emellett pedig a munkatársakat a logisztika más területein tudja foglalkoztatni a cég, amely változatosabb munkahelyi körülményeket biztosít számukra. A több mint 1 000 négyzetméter hasznos összterületű, vadonatúj, négyszintes, modernebb és kényelmesebb szociális blokkok kialakításával pedig a vállalat célja, hogy növelje munkaerőmegtartó képességét. Az automata raktár fejlesztése 1 milliárd forintból valósult meg, melyből az állami támogatás mértéke 245,4 millió forint.
Egy shaker, megannyi cél - A fitt élethez vezető út egy BioTechUSA shakerrel is kezdődhet

Egy shaker, megannyi cél - A fitt élethez vezető út egy BioTechUSA shakerrel is kezdődhet

Egy shaker, megannyi cél néven indított nemzetközi imázskampányt a BioTechUSA, melyben arra hívja fel a figyelmet, hogy termékei sokoldalúak, használatuk támogatást nyújt a kiegyensúlyozott életmód elősegítésében. A cégcsoport egy BioTechUSA shaker szemszögéből, különböző sportokon és élethelyzeteken keresztül mutatja be: bármi is legyen a célunk a testünkkel, a BioTechUSA segít azt elérni.
1/4