Tartalommarketing a Linkedinen

Tartalommarketing a Linkedinen

 

Igazán izgalmasan indult az idei Internet Hungary konferencián tartott előadásom: Már a színpadon álltam, amikor kiderült, hogy egy korábbi előadásom Power Point anyagát adtam le a technikusoknak. Szerencsére gyorsan előkerült az itt látható diasor is, így elmondhattam, amit terveztem. Ez a szöveg nem az előadásom pontos átirata, inkább annak „előképe”. A szövegben a zárójelbe tett számok utalnak az egyes képkockákra.


Tizenöt évvel ezelőtt kezdtem tartalommarketinggel foglalkozni, de akkor természetesen fogalmam sem volt róla, hogy amit csinálok azt egyszer majd így hívják, ösztönösen mentem ebbe az irányba.

  • 2006-ban regisztráltam a LinkedInre. Bejelöltem azokat az ismerőseimet, akik hozzám hasonlóan nem tudták, mire is való ez az egész
  • Idővel elkezdtem a tartalommarketinggel és a LinkedInnel is tudatosan foglalkozni és egyszer csak azt vettem észre, hogy összeér a kettő. Erről szeretnék ma Nektek beszélni.
A tartalommarketing és a LinkedIn rokonsága ott kezdődik, hogy mindkettőt előszeretettel értik félre.

Az egyre gyakrabban emlegetett tartalommarketingről sokan azt gondolják, hogy az üzleti blogolás elegánsabb elnevezése. A LinkedInről még a felhasználói fiókkal rendelkezők jelentős része is azt hiszi, hogy egy álláskereső platform. Érthető, hogy amikor a kettőt együtt emlegetjük, sokan zavarba jönnek. Remélem, ezután ti nem!

Akik valamilyen módon belekóstoltak már a tartalommarketingbe jól tudják, hogy a LinkedIn - különösen a B2B marketingben - kitűnő terjesztési csatornaként működik. [2] Ha viszont alaposabban is megvizsgáljuk, akkor kiderül, hogy a LinkedIn tulajdonképpen egy önálló tartalommarketing ökoszisztémának is tekinthető. Mindjárt elmondom, hogy miért.


A LinkedIn többféle módon, többféle tartalmat publikálhatunk. [3] Első pillantásra nincs itt semmi újdonság. Az állapotfrissítést a LinkedIn a Facebooktól lopta (az meg a Twittertől). A „long form” poszt afféle blogfelület, amit talán a Medium.com ihletett. A csoportok a fórumokból származtathatók. Ami viszont új dimenziót ad az egésznek, hogy mindezek mögött a tartalmak között részletes, élő, kapcsolatrendszerrel rendelkező profilok és egy részletes kereső állnak.


Közelítsük a témát a tartalommarketing felől.

[4]Ez itt a tartalommarketing-ciklust bemutató, jól ismert ábra. Javaslom, hogy fussunk át rajta úgy, hogy közben a LinkedIn lehetőségeit tartjuk szem előtt.

Elemzés, a felmerülő problémák feltárása. Ez a ciklus eleje és a vége. Ez lényegében független a tartalommarketinghez használt eszközöktől.

Tervezés – Ez is fejben, illetve papíron történik, de itt már figyelembe kell vennünk a LinkedIn sajátosságait. Milyen tartalmat, milyen formában készíthetünk, azokat hogyan publikálhatjuk?

  • [5 ]Állapotfrissítés – Nem kell hosszan beszélnem róla, hiszen ha máshonnan nem, a Facebookról mindenki ismeri. Itt 600 karakter áll a rendelkezésedre ahhoz, hogy mondj valami okosat, vagy megossz valami fontosat. Ha valaki lájkolja ezt, tartalmad megjelenik ismerősöd hálózatában is. Komoly lehetőség a szereplésre.
  • [6] LinkedIn Pulse - Ha hosszabb közlendőd van, itt mondhatod el. (22.000 karakter a határ, de szerencsére a többség nem ír ennyit.) Az új posztról értesítést kap minden kapcsolatod, vagyis sokkal hamarabb minőségi közönséget építhetsz fel, mint egy saját bloggal. További előny, hogy ezek az írások a LinkedInen kívülről is láthatók és jól szerepelnek a Google keresési találatokban is.
  • [7] Posztolás szakmai csoportokban. A szakmai csoportokban valóban nagyon szűrt a közönség, jól lehet célozni. A legtöbb csoportban elég hamar új kapcsolatokat lehet szerezni, új embereket lehet megismerni. Ahhoz, hogy el ne vesszen az ember, érdemes önálló, a csoportokra vonatkozó publikációs naptárt felállítani.
  • [8] Céges oldal állapotfrissítés. Itt is 600 karakter a limit, illetve ha a szöveghez link is tartozik, akkor 250. A céges posztokkal (ingyen) lehet célozni, de ehhez sok ezres követői kör kell. Mivel a LinkedInen a Facebookon ismert lájkvadász trükkök nem működnek, csak kemény munkával (és jó tartalommal) lehet közönséget (követőket) toborozni.
Első pillantásra nem is tűnik olyan bonyolultnak ez az egész, ha viszont egy világos stratégia alapján dolgozunk és pontosan tudjuk mit és miért szeretnénk elérni, át kell gondolnunk és meg kell terveznünk a dolgot.

A státuszfrissítéseket és a Pulse posztokat magánszemélyek írják. Tudni kell, hogy kik azok a kollégák, akiket be lehet vonni, akikre számítani lehet. A hajlandóságon kívül fontos az is, mekkora és milyen a hálózatuk, kit tudnak elérni.

A céges profilt és az ehhez kapcsolódó Showcase (kirakat) oldalakat a cég erre feljogosított munkatársai kezelik. Itt a megfelelő tematika kialakítása (legyen cégszerű, de ne legyen unalmas) és közönség megszerzése jelenti a legnagyobb kihívást.

A szakmai csoportok fantasztikus lehetőséget kínálnak, de ezek kiaknázása nem egyszerű. Itt valóban szakemberek vannak jelen, vagyis egy marketinges nem játszhatja el a logisztikust.

Egy-egy népszerű témában sok csoport is létezhet. Hogy mikor melyikben, hogyan és mit érdemes kommunikálni, azt szintén a tervezés szakaszában kell eldönteni.


Tartalomkészítés – A tervezési szakasz alapján viszonylag egyszerű feladat. Többnyire szöveges tartalmakat kell készíteni, de a Pulse bejegyzésekhez és a céges állapotfrissítésekhez jóra jön néhány saját grafika is.

Tartalomgondozás (Content curation). - A kifejezetten a LinkedInre készülő anyagok mellett itt meg kell osztani minden más, a cég számára készített anyagot (blog, előadás, videó stb.) is. A személyes profilok státuszfrissítéseiben és a csoportokban linkként jól használhatók az idegen szakértői anyagok is. Természetesen itt nem egyszerű linkelésről, hanem a szerzett anyagok kontextusba helyezéséről van szó.

Terjesztés – Maga a csatorna itt természetesen adott, de mindenképpen foglalkozni kell az időzítéssel és az ismétlések tervezésével. A LinkedInen általában kevesebb időt töltenek az emberek, mint a Facebookon. Ha nagyobb valószínűséggel akarjuk elérni őket, a fontos tartalmakat többször is publikálni kell.


Részvétel – A LinkedInen is szeretik az emberek, ha másoktól elismerést kapnak. A hozzászólás és a megosztás lehetőséget kínál arra, hogy a szakemberek megcsillogtassák tudásukat. A lájkolás nem egyszerűen csak a szimpátia kifejezése. A lájkolt tartalmak (természetesen fotóddal és címsoroddal együtt) megjelennek ismerőseid falán. Ez a legegyszerűbb mód arra, hogy rendszeresen szem előtt legyél.

Értékelés – Sajnos a LinkedIn (finoman szólva) nem kényeztet minket el adatokkal Leginkább még a Pulse posztok és a céges státuszfrissítések azok a tartalmak, amikről kapunk valamilyen adatokat.

[9]A felsorolt lehetőségek önálló tartalmak létrehozásáról szólnak. Fontos szem előtt tartani, hogy ezek a tartalmak elvileg saját tartalmak, de miután publikáltuk őket, minimális befolyással vagyunk csak rájuk. Ez nem annyira a szerkesztésre vonatkozik – utólag csak a Pulse cikkek szerkeszthetők - sokkal inkább a tartalmak további életére. Változhat a terjesztés, megjelenés algoritmusa, de az is előfordulhat, hogy egyes tartalmak akár hetekre is eltűnnek, vagy elérhetetlenné válnak. (Szerencsére ilyesmi csak ritkán fordul elő.) Tudatában kell tehát lennünk, hogy a LinkedIn (a Facebookhoz hasonlóan) csak látszólag saját média, valójában elég korlátozottan tudjuk csak kontrollálni.

[10] Remélem észrevettétek, hogy kimard valami nagyon fontos. A tartalommarketing lényegéhez tartozik, hogy az egész a vevők, ügyfelek igényeiből indul ki. A LinkedInen ehhez két lépcsőben juthatunk el. Először meg kell találnunk azokat, akik a célcsoportunkba tartoznak, utána pedig meg kell ismernünk őket.

Tegyük fel, hogy nagy cégek legalább 5 év szakmai tapasztalattal rendelkező pénzügyi szakembereit szeretnénk megszólítani. [11]A LinkedIn összetett keresése segítségével hamar eljuthatsz azoknak a szakembereknek a listájához, akik megfelelnek ezeknek a kritériumoknak.


Szerencsés helyzetben sokan tartoznak közülük a közvetlen kapcsolataid közé. Ha mégsem, akkor közös ismerősökön, közös csoportokon, vagy közvetlen bemutatkozással kell velük megismerkedni.

Eddig ez nem más, mint a célzott hirdetések megfordítása. Nem egy üzenetet próbálsz meg pontosan célba juttatni, hanem először kialakítod azt a kört, akiknek üzenni fogsz.


Ha összegyűjtötted a közönséged, ideje, hogy alaposabban megismerd őket. [12] Ehhez természetesen a LinkedIn profilok kínálják a kiindulópontot. Ezt kiegészítheted a többi közösségi profilból nyert információkkal. Szerencsére léteznek programok, amik összefésülik az ugyanahhoz az emberhez tartozó közösségi profilokat. A statikus profilok mellett figyelni kell a „social signalra”, vagyis a közösségi platformokról ránk zúduló információfolyamra. (Szerencsére ehhez is egyre jobb külső eszközök állnak a rendelkezésünkre.) Ilyen módon rendszerint elég információhoz lehet jutni a tipikus 3-4 ügyfélprofilhoz, de ha szükséges, lehet offline forrásokból is kiegészítő információkat gyűjteni.


Nem tagadom, mindez munkás, viszont a fent leírt módszerek segítségével gyakran rendkívül jó eredmények érhetők el, rendszerint más módszerekkel nehezen megközelíthető célcsoportokban.

[13] Amit itt bemutattam leginkább csak azt kívánta demonstrálni, hogy a LinkedIn nem egyszerűen csak egy közvetítő csatorna, amin átfolynak az azon kívül készült tartalmak. A való életben kétféle szerep (közvetítő csatorna és tartalomkészítő platform) egyszerre, egymással kölcsönhatásban működnek. Izgalmas játék, érdemes kipróbálni!


__________________________________________________



A szerző tartalomstratégiával, 

tartalommarketinggel, illetve a közösségi értékesítéssel (social selling)foglalkozik. További írásait - köztük a LinkedInnel foglalkozókat is - itt olvashatod.

Pal Kerekfy

collaboration expert, CIO, mathematician, university teacher

8y

Nagyon tetszik!

Like
Reply
MEZEI Klára

magyar nyelvi lektor, korrektor, kiadói szerkesztő, „szövegkertész”, olvasószerkesztő (szépirodalmi, orvosi, pénzügyi-közgazdasági, történelmi témájú könyvek, mesekönyvek, szakácskönyvek, lektűrök stb. szöveggondozója)

8y

Köszönöm az értékes gondolatokat! Mintha ott lettem volna. :)

Like
Reply
Annabella Radó

enjoying writing addiction as copywriter 🖋

8y

Szuper összefoglalás! Én is azt látom, hogy a Linkedinre lelkesen belépnek a felhasználók, majd elvesznek, mert a Facebookhoz viszonyítják, mint közösségi oldalt. Ahhoz képest pedig kihalt és jól titkolja az értékeit. Kell hozzá egy kis bányászás, míg az ember megismeri :)

Like
Reply
Gergely KOLTANYI

From e-learning to We-learning

8y

Magyszerű mint mindig, hasznos mint mindig, Pécsi Feris mint mindig! Nem tudlak nem olvasni! ;)

Like
Reply

To view or add a comment, sign in

Others also viewed

Explore topics