Horvát János

Horvát János

Horvát János

Bemutatkozás

Horvát János televíziós újságíró, szerkesztő, diplomata 70 éves, 1944. augusztus 4-én született.
Tanulmányait az ELTE spanyol-történelem szakán végezte. 1964-ben megnyerte az első Riporter kerestetik televíziós tehetségkutató vetélkedőt, és ezzel el is dőlt az országosan ismertté vált fiatalember sorsa: egy életre eljegyezte magát a televíziózással és az újságírással. A pályáját meghatározó másik mérföldkő 1966-ban elnyert kubai ösztöndíja volt.
Hazatérése után, 1969 és 1994 között - huszonöt éven át - a Magyar Televízió munkatársa volt, tagjaként annak a generációnak, amely ifjoncként, szakmai előzmények nélkül került a képernyőre. Fiatalon lehetősége nyílt munkatársaival új műsorformák kialakítására, kísérletezésre.
Alapítója, majd 1970-1979 között munkatársa lett a magyar televíziózás történetében fordulatot hozó hírmagazinnak, a Hétnek. A műsor külpolitikai tudósításai között gyakran olyan témákról esett szó, illetve olyan helyekről tudósítottak, amelyek az akkori politikai életben más műsorokban elképzelhetetlenek voltak. Nevéhez - a teljesség igénye nélkül - számos más adás is fűződik, mint például az 1968-ban készült Halló fiúk, halló lányok című szórakoztató műsor, az 1977-ben képernyőre került Ki mit tud vagy 1978-ban A korona és a koronázási ékszerek ünnepélyes visszaadásának közvetítése, valamint beszélgetései Fidel Castróval, Salvador Allendével.
1972-ben forgatta a Kuba - Közelről című színes dokumentumfilmet, amelynek nyomán lehetősége nyílt egy magyar est szervezésére a Kubai Televízióban. A műsor után újabb forgatásra kapott engedélyt, ezúttal Kuba Oriente elnevezésű tartományában. A dokumentumfilmekből kimaradt élményeit 1974-ben a Kubai riport című könyvében foglalta össze.
1979 és 1988 között az MTV filmosztályának munkatársaként, majd vezetőjeként dolgozott. 1980-tól öt éven át tanított televíziós újságírást a Színház és Filmművészeti Főiskolán (ma Színház- és Filmművészeti Egyetem). 1988-89-ben az önálló arculatú TV2 csatorna igazgatója volt. A csatorna sajátos hangját példázza a Napzárta című hírműsor. Horvát ötlete volt olyan műsorstruktúra kialakítása, amely hazánkban először választásra késztette a nézőt, vagyis tudatosan állította szembe az M1 és M2 csatorna műsorát. Ha az egyiken filmet sugároztak, a másikon érdekes vitaműsort, és így tovább. Munkáját 1994-ig a Magyar Televízió főmunkatársaként folytatta, amikor saját céget alapított. Külsős vállalkozóként később is gyártott műsorokat az MTV-nek, közülük a leghíresebb az Ön dönt interaktív program volt. Eközben 1990-1992 között a Columbia Egyetemen (New York) tanított a kelet-európai újságírásról, 1993-ban pedig szerepet vállalt az ELTE média szakának elindításában. 2001 és 2006 között alapítója és elnöke volt a Sport1 TV-nek, majd Magyarországkubai nagyköveteként végzett diplomáciai munkát 2010-ig. Hazatérve újabb könyvet írt élményeiről Kubai retró címmel, amely útikönyvként és anekdotagyűjteményként is olvasható.
Napjainkban is tanít, olykor előadásokat tart, sokszor kérik fel szakértőnek. Munkáját 1986-ban Rózsa Ferenc-díjjal, 1996-ban Tolerancia-díjjal ismerték el. Az 1992-ben alapított Déri János-díj kuratóriumi tagjai közé választotta. Több spanyol nyelvű drámát fordított magyarra.

Tovább az összes cikkéhez

Horvát János kapcsolódó cikkei

Elek János emlékére

Elek János emlékére

A farkasréti temetőben 2015. június 11.-én elhangzott beszéd szerkesztett változata
A digitális kor macskája, avagy gondolatok az újságíróképzésről.

A digitális kor macskája, avagy gondolatok az újságíróképzésről.

Mikszáth Kálmán szerint, ahogy a macskát sem kell megtanítani arra, hogyan fogjon egeret, az újságíróval is vele születnek képességei, minek őt tanítani? A mikszáthi kétkedés évszázados dilemmára utal, hiszen a világon mindenütt kétségek közepette indult az újságíró oktatás.