Újabb lehetőség a hazai startupoknak a bizonyításra

Újabb lehetőség a hazai startupoknak a bizonyításra
A magyar startupok is pályázhatnak a MasterCard innovatív vállalatoknak szóló Start Path programjára, így egyedülálló támogatásban részesülhetnek. A most induló fordulóra március 21-ig várják a jelentkezéseket.

A technológia fejlődésével és az információ gyorsabb terjedésével a fogyasztók és a vállalatok közötti kommunikáció is átalakul, korábban kerülnek ugyanis piacra az új ötletek. A startupok is gyorsabban mutathatják be innovatív megoldásaikat a nagyközönségnek, ha megfelelő vállalati partnerekkel dolgoznak együtt. Éppen ezért jött létre a MasterCard Start Path Global program, amely az egész világon elérhető. 2014 óta a Start Path több mint 60 startup számára biztosított operatív segítséget, mentori támogatást és forrásokat, így az induló vállalkozások az új generációs kereskedelmi megoldások fejlesztésére koncentrálhattak.

Sikertörténetek
Európában eddig is eredményesen működött a Start Path program és továbbra sem áll le az innovatív vállalatok felkutatása, sőt, egyre erősebb a verseny. A kontinenst méltán nevezik az innovációs lehetőségek tárházának, hiszen jelenleg is olyan startupok vesznek részt a programban, mint a Rainbird, a dopay, az Invoice Sharing és a Universal Basket. A 2015-ös év Start Path résztvevőjeként a Rainbird a mesterséges intelligencia felhasználásával fejleszt értékesítési tanácsadási eszközt a MasterCard számára.

A Rainbird szoftvere megtanulja az eddig felhalmozott értékesítési tudást és tapasztalatot, és egy olyan programba kódolja, amely képes hatékonyan segíteni az egyesült királyságbeli értékesítési csapatot, akik hűségprogramok és egyéb kártyás előnyök kidolgozásával foglalkoznak bankokkal együttműködve.

A Norwich városában működő Rainbird nevű céget tavaly novemberben választották be a legfrissebb Start Path Global osztályba. 2014 óta a Start Path 60 startuppal dolgozott együtt és segítette a felemelkedésüket azzal, hogy forrásokat és üzleti lehetőséget kínált. A Start Path Global keretében a Rainbird új munkalehetőséghez jutott a MasterCard értékesítési területén és üzleti partnereinél, valamint személyre szabott tanácsokat kapott a MasterCard szakértőitől.

Aktivitás
"A startupok aktívan kísérleteznek olyan új megoldásokkal, amelyekkel átalakíthatják a már megszokott termékeket, például a pénzügyi szolgáltatások, a kiskereskedelem és az egészségügy területén" - mondta Stephane Wyper, a MasterCard Start Path globális vezetője. "Jelentős segítséget nyújthatunk az induló cégeknek operatív szakértelmünkkel, valamint azzal, hogy bemutatjuk őket ügyfeleinknek és partnereinknek. Mindössze két év alatt a Start Path Global számos startupnak segített abban, hogy egy-egy innovációból fenntartható üzleti terv legyen." A Rainbird csak egy példa a sok közül, amely jól mutatja, hogy a Start Path hogyan működik együtt a startupokkal az új generációs technológiai megoldások tesztelésében. A Start Path sok hasonló vállalkozásnak segít feltérképezni az új piacokat és üzleti lehetőségeket.

A Start Path csoport a dopay nevű céggel is együttműködik. Az egyesült királyságbeli cég lehetővé teszi, hogy a munkáltatók elektronikusan fizessék ki a béreket olyan munkavállalóknak, akiknek nincs bankszámlájuk. A Universal Basket egy olyan univerzális bevásárlókosarat kínál, amellyel a vásárlók több különböző üzletből is összeválogathatják a termékeket és egyszerre fizethetik ki őket, egy tranzakcióval. A holland Invoice Sharing pedig egy ingyenes elektronikus számla-elosztási felületet biztosít. A program részeként a dopay, a Universal Basket és az Invoice Sharing egyeztethet a MasterCard szakértőivel szerte a világon, felveheti a kapcsolatot a MasterCard üzleti partnereivel és lehetőséget kap, hogy a MasterCard termékeit és eszközeit használja, integrálja. A MasterCard Start Path minden negyedévben felvesz egy új startup osztályt, melynek tagjai egy hathónapos virtuális programban vesznek részt.

Már lehet jelentkezni a következő osztályba, a pályázat leadásának határideje 2016. március 21.



Címkék: MasterCard, Startup