Több mint 100 cég 9,5 milliárdot kapott!

Több mint 100 cég 9,5 milliárdot kapott!
Még 8 hónap sem telt el a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő indulása óta, de már 9,5 milliárd forintról hoztak befektetési döntést, amivel közel járnak az első éves befektetési tervek teljesítéséhez. A szervezet ezzel több ügyletet tudhat magáénak, mint tavaly az egész piac.

Az éves mérleg, több mint 800 beérkezett és átvizsgált projekt, ebből 102 pozitív befektetési döntés 9,5 milliárd forint értékben, amiből 4,5 milliárd forint Európai Uniós forrásból fog megvalósulni. Ez a volumen 56 inkubációs, 25 magvető és 21 növekedési életszakaszban lévő vállalkozás tőkeinjekcióját fedezi.

„A Magyar Kockázati Tőke Társaság adatai szerint 2016-ban összesen 94 befektetés valósult meg. A Hiventures sikerességét mi sem igazolja jobban, hogy kevesebb, mint egy év alatt egyedül több ügyletet valósított meg, mint tavaly az egész piac, noha a nagy tranzakciószámot jelentő Jeremie véghajrá is arra az időszakra esett.” - mondta Kisgergely Kornél, a Hiventures vezérigazgatója.

A befektetések kihelyezése már most 3,3 milliárd forint felett van, ebből 1,3 milliárd Európa Uniós forrásból jött létre. A meggyőző számok év végéig tovább fognak nőni, ezzel túlteljesítve a 4,1 milliárd forintos első éves üzletmenetre vonatkozó elképzeléseket.
A Hiventures befektetési programok sikerességet nemcsak a projektek mennyisége, hanem azok minősége is bizonyítja. Az elmúlt időszakban szinte minden meghatározó startup iparági területen működő projekttel foglalkoztak, a medtech, fintech, e-kereskedelem, big datatól egészen az olyan projektekig, amelyeknek jelentős pozitív társadalmi és környezeti haszna van.

A legnagyobb nemzetközi potenciállal bíró startupok között lehet említeni a Now Technologies, akik fejvezérelt okoskerekesszék megoldásával a mozgáskorlátozott emberek mindennapjait teszi könnyebbé, vagy a Monsunt, aki egyedi designos és környezettudatos mosó-és öblítőszer családjával a Souldropssal, a napokban hódította meg világ egyik legnagyobb reklámversenyét New Yorkban, vagy a Neticle-t, aki ma már Magyarország és hamarosan a régió piacvezető médiafigyelőjévé lép elő. Hiventures portfolióba került vállalkozások ezek.
A kihelyezések volumenét tovább növeli, hogy pár nappal ezelőtt aláírásra került egy újabb 6 milliárd forintos tőkealap kezeléséről szóló megállapodás a GINOP-8.2.3-17 Specializált seed és pre-seed befektetési tőkealap induló IKT vállalkozások számára új ötletekhez, új piacra lépéshez kockázati tőkeprogram kapcsán, ami arra hivatott, hogy a 2029-ig a Közép-Magyarország régión kívül megvalósuló magas növekedési potenciállal és nemzetközi piacra lépéssel kecsegtető digitális termékek és szolgáltatások fejlesztését támogassa. 13 év alatt közel 120 projekt támogatását jelenti átlagos 9 milliós inkubációs, 60 milliós magvető és 300 milliós növekedési életszakaszban lévő innovatív vállalkozások befektetése esetén. 2017 év végéig már ebből az alapból is megvalósulnak kihelyezések.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!