Mit hibáznak el a startupok?

Mit hibáznak el a startupok?
Tíz startupból kilenc nem éri meg első születésnapját, miközben a tizedik mostanában az égbe megy. Min múlik a siker vagy a bukás? Meglepő az eredmény.

A 100FirstHits startup ügyekben végzett felmérése meglepő eredményt hozott. A megkérdezettek nagy százaléka (36%) a bukások első számú okának azt jelölte meg, hogy olyan termékek, vagy szolgáltatások jelennek meg tömegével a piacon, amire senkinek, semmi szüksége nincs. Az elképesztő eredmény egyébként főleg annak köszönhető, hogy az ötletgazdák egy része annyira fontosnak tartja a saját ötletét, hogy validálás nélkül rengeteg munkát öl a kudarc felépítésébe.

A túlzott bonyolultság, vagy a felhasználók szempontjainak a figyelmen kívül hagyása is vastagon benne van az első számú ok definíciójában. A lehetséges gyógymód a problémára a validálás, lehetőleg a megcélzott célcsoporttal.

A második legfontosabb ok a rosszul kiválasztott munkaerő, illetve az így kevéssé működő csapat. Az tulajdonképpen meglepő lehet, hogy ez a megkérdezettek 18 százalékánál, azaz az első számú okhoz képest csak felénél okoz bukást. Lehetséges megoldás: megfelelő emberek toborzása. A Google szakemberei az első években mindenkit személyesen hallgattak meg, s csak a cég hatalmasra növekedése után adták át a feladatot a megfelelően kiválasztott HR-es szakembereknek. 

A harmadik ok kifejezetten érdekes. Afelmérés azt mutatja, hogy a bukások 13 százaléka az elvesztett fókuszt gondolja lényegesnek. A cél nélkül, illetve végtelenségbe fejlődő vállalkozások leggyakrabban rengeteg pénzt és energiát pazarolva végül nem igazán jutnak sehova. Megoldás ebben az esetben: időben újratervezni, pontos célok megadása és azok időben történő validálása.

A negyedik ok a rosszul kivitelezett piacra vitel, a gyenge sales és marketing. Ez általában lassú halálhoz vezet. A felhasználók érdeklődésének megszerzése, a megfelelő piacok felderítése és elfoglalása minden startupnak hatalmas kihívás. 
A megoldás megfelelő eszközökkel az üzleti siker kommunikációs támogatása. Az értékesítés szakmai erősítése.

Az ötödik ok is figyelemre méltó. A nem megfelelő alapító társ bevonása hatalmas problémákat okozhat. Az emberi viszonyok megromlása padig gyorsan a vállalkozás sikerét kockáztathatja.

A további öt ok is megszívlelendő, s a felmérés alapján érdemes átgondolni, hogy vajon a saját vállalkozásunkon belül megfelelünk a kihívásoknak, felhasználói és befektetői elvárásoknak.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!