Magyar techcég állíthatja meg a hackereket

Magyar techcég állíthatja meg a hackereket
Az adattitkosítással foglalkozó Tresorit lehet a következő nagy hazai techdurranás. A társaság működéséről, helyzetéről és terveiről Szilágyi György társalapítót kérdezte a Médiapiac.

A LogMeIn, a Prezi és a Ustream után a következő hazai techsikersztori az adattitkosítással foglalkozó Tresorit lehet. A cég már több mint tízezer fizető ügyféllel rendelkezik. A társaság működéséről, helyzetéről és terveiről Szilágyi György társalapítót kérdezte a Médiapiac.

Jó szakember a jó helyen

„Örülünk neki, hogy egy olyan szakember segíti a munkánkat, aki a globális szoftverpiacon vezető vállalkozást épített fel. Anka Márton társalapítóként és CTO-ként sikerre vitte a LogMeInt, amely ma az egyik legjelentősebb és leggyorsabban növekvő globális SaaS- (software-as-a-service) vállalat. Márton az üzleti tapasztalata mellett technológiai szakértelme révén is értékes stratégiai támogatást nyújt. Befektetőként és tanácsadóként csatlakozott a Tresorithoz, ami azt jelenti, hogy részt vesz majd az igazgatósági üléseken, valamint tanácsaival és tapasztalatával támogatja a titkosítóplatformunk sikeres piaci bevezetését” – magyarázta szaklapnak Szilágyi György alapító.

Cél a globális piac

A szakember elmondta, az első perctől kezdve a globális piacra terveztek belépni, és komoly hangsúlyt helyeznek arra, hogy skálázható módon működjenek. Ez annyit jelent, hogy az erőforrásaikat felhasználva egyidejűleg tudnak egyre növekvő számú felhasználót kiszolgálni, azt az áldozatot is meg kellett ugyanakkor hozniuk, hogy nem fognak rövid távon komoly bevételi potenciállal rendelkező egyedi fejlesztéseket szállítani. A termékstratégiájuk mellett a marketing- és az értékesítési folyamataik is a skálázhatóságra épülnek, igyekeznek minél inkább automatizálni a folyamatokat. Azt szeretnék, ha a Tresoritot egyfajta „önkiszolgáló” módon vezethetnék be céges megoldásként az ügyfelek, de természetesen a nagyobb vállalatoknak vannak testre szabott szolgáltatásaik, tréningjeik. A cég ugyanakkor tudatosan nagyvállalatokat céloz meg.

Az adatbiztonság megkerülhetlen

Az adatbiztonság a cégek számára sokszor a törvényi kötelezettség miatt is fontos, amellett, hogy olyan érzékeny adatokat, üzleti titkokat kezelnek, mint például szerződések, személyes adatok vagy akár szellemi tulajdont képező kutatási anyagok. Az irányváltás a termékfejlesztésben is megmutatkozik a mai napig, így elsősorban a vállalatok számára fontos funkciók fejlesztésére fektették a hangsúlyt. Ilyen például a céges adminisztrátorok számára elérhető irányítófelület, ahol kezelhetik a vállalati előfizetést, a felhasználóikat, beállíthatnak csoportokat vagy fájljogosultságokat. A biztonság mellett a fájlok feletti kontroll az, amire leginkább igény van a vállalati felhasználók körében – szögezte le Szilágyi György. A teljes cikk eredetileg a Médiapiac 2017/5-6. számában jelent meg.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!