Magyar jeltolmács szoftver az amerikai siketeknek

Magyar jeltolmács szoftver az amerikai siketeknek
Másfélmillió eurót kapott egy nemzetközi konzorciumtól a SignAll Technologies Zrt. az amerikai jelnyelvet valós időben fordítani képes technológia továbbfejlesztésére.

A Dolphio Technologies Kft. spin-off vállalkozásaként indult SignAll már az elmúlt években is többször a figyelem középpontjába került. Az innováció tavaly elnyerte Brüsszelben az LT-Innovate díjat, idén pedig külön cégként, SignAll Technologies Zrt. néven fut tovább egy három szereplős befektetői csoport támogatásával. Regionális szinten is nagymértékű magvető (seed) befektetést kapott a SignAll Technologies Zrt.

A Perion Kockázati Tőkealap, a Credo Ventures és a Conor Fund összesen másfél millió eurót invesztált az amerikai piacra szánt magyar technológia továbbfejlesztésére.

„A SignAll 20 fős csapata már megalkotta a működő prototípusát annak a technológiának, mely forradalmasíthatja a kommunikációt a siketek és a hallók között. Más projektekkel ellentétben ez a fejlesztés nem csupán felismeri a jelnyelv jeleit, hanem a világon elsőként a jelnyelvi mondatokat angol nyelvre le is fordítja." – mondta Andrej Kiska, a Credo Ventures képviselője.

A technológia két, napjainkban robbanásszerűen fejlődő terület, a gépi látás és számítógépes nyelvészet együttes felhasználására épül. A magyar fejlesztésű jeltolmács sikersorozata jó ideje tart. A NASA és a Google által alapított Singularity University CEE – Global Impact 2014-es versenyén a legjobb nyolc közé jutott, de kedvező fogadtatást kapott a bécsi Pioneers és a helsinki Slush fesztiválokon is.

A legrangosabb nyelvtechnológiai díjként számon tartott LT-Innovate Award elnyerése előtt pedig közönségdíjas lett a Várkert Bazárban megrendezett Smartmobil 2015 konferenciájának a CEE Lift off! nevű startup-versenyén.

A fejlesztő csapat minőségét és a fejlesztés fontosságát emelte ki Karvalits Ferenc, a Perion Tőkealap részéről: „Egy sikeres fejlesztőcsapat különleges projektjébe fektetünk, egy olyan vállalkozásba, ami valami újat, különlegeset, eddig nem létezőt hozhat létre. Nagy kockázatú kísérlet ez, de ha sikerrel járunk, emberek millióinak az életét változtathatjuk meg, szabadíthatjuk meg korlátaitól."

"Azon túlmenően, hogy a SignAll projekt jelentős pénzügyi megtérüléssel kecsegtet, nagyon fontos számunkra, hogy olyan társadalmilag is hasznos innovációs tevékenységet támogassunk, amely jelentősen javíthatja a jelnyelvet anyanyelvként beszélők életminőségét, társadalmi integrációját." – ezt már Gerő Viktor, a Conor Fund képviselője tette hozzá.

Sokan azt hiszik, hogy a jelnyelv a világon egységes, pedig több mint kétszáz különböző jelnyelv létezik. „Fejlesztésünk elsőként az egységesen amerikai jelnyelvet használó USA piacára készülhet el, ahol az esélyegyenlőség kapcsán magas a társadalmi érzékenység. A legkiválóbb fejlesztőkkel és nyelvészekkel bővülve további jelnyelveket is tervezünk feldolgozni, így reméljük pár éven belül akár Magyarországon is használni fogják a rendszert, sőt képes lesz akár a magyar és amerikai jelnyelv közötti tolmácsolásra is" – mondta Robotka Zsolt, a SignAll Technologies Zrt. alapítója.

A befektetés hatalmas lökést adott a fejlesztésnek, melyen egy folyamatosan bővülő csapat dolgozik tovább. A következő időszakban a cél nem csupán a technológia tökéletesítése, de annak megismertetése az Egyesült Államok releváns szervezeteivel és közösségeivel ugyanilyen fontos szerepet kap. Az egyik legígéretesebb magyar vívmány nem véletlenül keltette fel a befektetők figyelmét, a technológia iránti piaci igényt az a tény is erősíti, hogy az amerikai jelnyelvet csak az Egyesült Államokban több mint félmillió ember használja anyanyelveként.

Videó itt:

https://youtu.be/d9lRlD4DrNc

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!