Kövesse élőben, hogyan teljesítenek kedvenc startupjai

Kövesse élőben, hogyan teljesítenek kedvenc startupjai
Kíváncsi, miként tevékenykednek a vállalatok, melyek termékeit vagy szolgáltatásait használja? Vagy csak egy fontos partneri szerződés megkötése előtt szeretne meggyőződni róla, hogy a másik cég stabil pénzügyi lábakon áll? Ha szívesen betekintene egyes vállalatok gazdasági életébe, akkor az Open Startups kezdeményezés keretében erre pompás lehetősége nyílik.

A Baremetrics analitikai vállalat új programjához eddig 7 startup csatlakozott, akik ezzel vállalták, hogy minden pénzügyi adatukat megosztják a nyilvánossággal. Legyen szó bevételekről, a felhasználószám gyarapodásáról vagy új befektetésekről, az interneten keresztül bárki követheti ezeknek a cégeknek pénzügyi életét. De nem csak számokat kapunk, hanem grafikonokat is, sőt egy hírfolyamot is, mely másodpercről másodpercre mutatja, ha valaki előfizet egy szolgáltatásra, vagy épp befizeti a havi előfizetését.

A programban érdekelt vállalatok elsősorban az ügyfeleik miatt döntöttek úgy, hogy megosztják ezeket a belső információkat a nagyközönséggel, és az eddigi vizsgajelzések alapján a kuncsaftok nagyra is értékelik ezt a fajta nyitottságot. Az Open Startups-ban részt vevő legnagyobb vállalat, a Buffers pedig odáig ment, hogy az összes céges e-mailezését is nyilvánosságra hozta.

Az év végére a programban résztvevők száma néhány tucatra bővül majd a szervezők reményei szerint. Az már most kiderült azonban, hogy az Open Startups legnagyobb nyertesei az induló startupok, akiknek ezek a nyilvános adatok szolgálnak sokszor útmutatóként a döntéshozatalhoz, és a nyílt vállalatok eredményeivel hasonlítják össze magukat.