Keressük a leginnovatívabbat!

Keressük a leginnovatívabbat!
Újra innovációs verseny lesz az őszi Internet Hungary-n. Nevezz Te is! A legjobbak las vegas-i bemutatkozási lehetőséget, amerikai szakértői segítséget, médiamegjelenést és készpénzt is nyerhetnek, összesen egymillió forint feletti értékben!
Figyelem! A pályázatra összesen 54 pályamű érkezett!!! Az előzsűrizést követeőn a döntőbe jutottak 2016. szeptember 27-én 16.30-kor mutatkoznak be. (Klikk)
A Media Hungary konferenciairoda – a tavalyi sikeres forduló után – idén újra meghirdeti a siófoki Internet Hungary konferencia innovációs és startupversenyét Innovation Hungary 2016 címmel, ahol 2016 leginnovatívabb kkv-, illetve startup projektjeit díjazzák majd.

Magyarország legnagyobb, mintegy 2000 főt megmozgató, internetről, új technológiákról szóló konferenciáján kínálunk részvételi és bemutatkozási lehetőséget annak a 8 magyar alapítású startupnak vagy innovatív kkv-nek, akiket a jelentkezők közül egy neves és tapasztalt, nemzetközi és hazai iparági szakértőkből álló zsűri választ majd ki.

Csermely Ákos fő szervező munkáját idén is Halaska Gábor – az Insiderblog egyik alapítója, a Figyelő hetilap szerkesztője – és Turcsán Tamás Péter – a Magyar Közgazdasági Társaság Startup Szakosztályának elnöke és a The Connect East Incubator alapító-ügyvezetője – segítik.

Az Innovation Hungary 2016 versenyén elsősorban azokat a hazai feltörekvő cégeket, projekteket szeretnénk bemutatni, amelyek nemzetközi szinten is üzleti lehetőséget rejtenek, illetve olyan újdonságot kínálnak, amely a konferencia széles résztvevői köre számára szakmai megoldásként is izgalmasak lehetnek.

A zsűri szeptember 8-án éjfélig a palyazat@innovationhungary.hu címre várja a nevezéseket. A tárgymezőbe kérjük beírni: Innovation Hungary pályázat!

A zsűri tagja lesz:

Horváth László
Az Active Media ügyvezetője, befektetetési tanácsadó, Szilícium-völgy

Armando Castro
Befektetési tanácsadó, kiemelt területe a jogvédelem, Szilícium-völgy

– Ed Simnett
A Harward Business School professzora, befektetési szakértő, Szilícium-völgy

Halaska Gábor
Az insiderblog.hu egyik alapítója, a Figyelő hetilap innovációs témákkal foglalkozó szerkesztője

– Rossalyn C. Steward
Kereskedelmi és befektetési tanácsadó, USA Kereskedelmi Minisztérium

Török József
A Széchenyi Tőkealap üzletfejlesztési igazgatója

Turcsán Tamás Péter
A Magyar Közgazdasági Társaság Startup Szakosztályának elnöke és a The Connect East Incubator alapító-ügyvezetője

Zsembery Levente
A HVCA (Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület) elnöke, az X-Ventures tőkealapkezelő vezérigazgatója

A nevezés egy One Pager, azaz egy oldalas, nemzetközi sztenderdek szerint elkészített, lehetőleg angol nyelvű, bemutatkozó anyag elkészítésével történik. Ennek tartalmaznia kell a projekt nevét, internetes elérhetőségét (honlap vagy Facebook oldal), a rövid, tömör leírást (legfeljebb 3000 karakterben) valamint a projektgazda nevét, telefonszámát és e-mail címét.

A döntősöket, illetve a közvéleményt legkésőbb szeptember 16-ig értesítik ki az előadók névsoráról.

Azokat az innovatív kkv-ket, projekteket, illetve startupokat várják a versenyre, amelyek rendelkeznek kész, jól prezentálható ötlettel, prototípussal vagy működő szolgáltatással az alábbi kategóriákban:

– IoT, Smart City, Smart Home
, Smart Health
– Digitális hirdetési eszközök, Broadcasting
– Digitális tartalom értékesítésének üzleti modelljei
– E-kereskedelem, fizetési megoldások, fintech területek
– Webes vagy IT-s céges szolgáltatások, megoldások
(újszerű CRM, ERP, HR és IT biztonsági megoldások és hasonlók)
– Sharing Economy
– Social media megoldások
– Egyedi, értéknövelt, már jelentős (minimum 5000 fős) felhasználószámot elért mobil applikációk
– Egyedi hardvermegoldások
– Ipari digitalizáció (Ipar 4.0), robotika
– Kreatív ipar, design, art projektek
– Online és mobil tematikához kapcsolódó egyéb projektek
(például média, oktatás, játékok, szórakoztatás stb.)

További részletek, kiegészítő információk:

– Bármilyen, a fenti kategóriákba besorolható újítással, innovációval, projekttel lehet pályázni. Nem szükséges egyelőre, hogy már működő cég, vagy társaság legyen a projekt mögött, de javalsolt, hogy legalább 2-3 fős csapat is legyen az elképzelés, a megoldás mögött.

– Az előválogatás elektronikus úton, a zsűri hazai tagjainak pontozásával (1-től 10-ig) történik. A pályázat befogadásáról rövid, visszaigazoló e-mailt küldünk mindenkinek. A nyolc, legtöbb pontot kapó projekt jut nyilvános prezentációs lehetőséghez siófokon. Itt a döntő prezentációk, a pitch-ek szeptember 27-én az Internet Hungary immáron hagyományos startup szekciójában (idén Innovation Hungary 2016 címmel) lesznek megtartva Siófokon, a Hotel Azúrban.

– Ott mérheti majd össze projektjeit, előadói tehetségét a nyolc jelentkező. Méghozzá az előválogatást is végző, fent említett, de nemzetközi tagokkal kibővített zsűri jelenlétében, illetve a konferencia közönsége előtt. A versenyzők 3-3 perces prezentációkkal mutathatják be projektjüket, a zsűri pedig 2-2 percig faggathatja őket terveikről.

– Az előadás nyelve lehet magyar is, de a nemzetközi zsűri miatt preferált az angol (szinkrontolmács fülke lesz a helyszínen, kábel nélküli headsetekkel). Kivetítőt is biztosítunk, de nem kötelező a használata. A prezentációk esetén pendrive-on kérjük a fájlokat (.pdf, .ppt vagy prezi fájlok).

– A végeredmény kihirdetése a nyolc darab prezentációt követően egy órán belül, még szeptember 27-én kedd este megtörténik. Minden, a konferencián jelenlévő zsűritag 1-10 közt pontozza az innováció minőségét, potenciálját. A legtöbb pontot szerző projekt nyer. Pontegyenlőség esetén a zsűri tagjai szavaznak a projektek végső sorrendjéről, szavazategyenlőség esetén a zsűri elnökének szavazata dönt.

– A három, zsűri által, egyszerű és átlátható pontozással kiválasztott győztes mellett az Internet Hungary Startup verseny szervezői egy közönségdíjat is hirdetnek majd, amelyet a jelenlévő nézőközönség helyben leadott szavazatai alapján, a zsűri által kialakított sorrendtől függetlenül, ítélnek oda. 

– A 8 döntőbe került csapat 2-2 tagja mindezek mellett a rendezvény mindkét napjára meghívást kap, ahol befektetőkkel, internetes technológiai gurukkal, az új-média véleményvezéreivel és más fontos üzleti döntéshozókkal is találkozhatnak.

– A győztesek számára értékes díjakat ajánlottak fel a szponzorok és a Digitalhungary.hu szakportál, illetve a 3+1 győztes meglepetés lehetőséget is kap az Internet Hungary látogatói előtt való további bemutatkozásra egy különleges fórumbeszélgetés keretében! Ezen a győzteseket faggatják terveik megvalósíthatóságáról a műsorvezetők.

(További információk a +36309710716-os telefonon hétköznap, 10 és 18 óra közt kérhetők.)


Az első helyezett díjai:
– Tiszteletjegy egy vállalat (3 fő) számára a 2017. január 4-5-én Las Vegasban megrendezésre kerülő a, Startup-találkozó workshopra (résztvevők: USA-beli és EU-s tartupok, VC-k, innovatív vállalatok). Az European Enterprise American Enterprise Council (San Diego) és az ActiveMedia (Szilíciumvölgy) támogatásával.
– A Pillsbury Winthrop Shaw Pittman Law Firm es a VirtualIncubator.us díja: US Market Entry tanácsadás. Három kritikus téma: 1, cégalapitás a szilicium völgyi modell alapján; 2, vízumszerzés – hosszú távú tervezéssel; 3, szellemi tőke – maximalizálva a hasznot.
– 250.000 forint pénzjutalom
– 250.000 forint értékű média- és mentoring szolgáltatás.

A második helyezett díjai:
– A Pillsbury Winthrop Shaw Pittman Law Firm es a VirtualIncubator.us dija: US Market Entry tanácsadás.
– 150.000 forint pénzjutalom és 130.000 forint értékű média- és mentoring szolgáltatás.

A harmadik helyezett díjai:
– A Pillsbury Winthrop Shaw Pittman Law Firm es a VirtualIncubator.us dija: US Market Entry tanácsadás.
– 75.000 forint pénzjutalom és 70.000 forint értékű média- és mentoring szolgáltatás.

A Közönség díj:
– Egy 2 főre szóló siófoki Hotel Azúr ****-os wellnes hétvége
– Ingyenes belépés a következő Digitális Akadémiára, amely az előadások művészetébe avatja be az érdeklődőket.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!