Itt van egy pöpec bringás app

Itt van egy pöpec bringás app
Térképen a főváros kerékpáros útvonalai, és egyetlen mobilalkalmazásba sűrítette mindazt, amire egy biciklisnek a gyors tájékozódáshoz szüksége lehet.

Mától könnyebben manőverezhetnek Budapesten és környékén a bringások: a McDonald’s feltérképezte a főváros kerékpáros útvonalait, és egyetlen mobilalkalmazásba sűrítette mindazt, amire egy biciklisnek a gyors tájékozódáshoz szüksége lehet. Az Európai Autómentes Napon bemutatott BringaMánia app elsősorban a nagyvárosi forgalommal még csak most ismerkedő kezdők számára jelent hasznos segítséget, de a haladó bringásoknak is tartogat izgalmas funkciókat. A térképnavigáció együtt bővül a felhasználók körével, hiszen az alkalmazást a közösség visszajelzései alapján folyamatosan fejlesztik.

34 bringás rendezvény, 73 000 résztvevő, több mint 1,5 millió megtett kilométer és 38 000 Facebook rajongó: ez a mérlege a 2010-ben indult McDonald’s BringaMánia programnak, melyet ma már az ország egyik legnagyobb biciklis programjaként tartanak számon. A bringás közösség most ahhoz kap segítséget, hogy könnyebb legyen a tekerés az utakon: a McDonald’s szeptember 22-én, az Európai Autómentes Napon bemutatta ingyenes applikációját, mellyel bárki egyszerűen, gyorsan megtervezheti a számára legideálisabb útvonalat a fővárosban – legyen kezdő, haladó vagy profi biciklis.

A BringaMánia app úgy navigál bennünket Budapest és az agglomerációhoz tartozó városok biciklis útjain, hogy közben minden figyelmünket a forgalomnak szentelhetjük. Tekerés közben elég csak időnként rápillantani a kijelzőre, mert az applikáció „manőverkártya” nézetében minden fontos információt egyszerre megkapunk, az útvonal hossza és a megtett táv pedig a navigációs képernyő tetején követhető. Az induláskor megadott címhez hangjelzésekkel irányít el bennünket az alkalmazás, így a kevésbé rutinos biciklisek is magabiztosan manőverezhetnek vele. Az offline is használható térképen egyszerű ujjmozdulatokkal csúszkálhatunk a nézetek között vagy zoomolhatunk részletesebb áttekintésbe. Az alkalmazással azt is nyomon követhetjük, merre tekernek éppen ismerőseink, így egy gyors chatelés után akár velük együtt is folytathatjuk a biciklizést.

Az applikáció tudása a felhasználók közösségével együtt bővül: az új útvonaltippeket és úthibákkal kapcsolatos észrevételeket a fejlesztők beépítik az alkalmazása, így a térkép egyre pontosabb navigációt nyújt majd a bicikliseknek. Az applikáció elindításával a McDonald’s célja az, hogy népszerűsítse a városi biciklizést és segítse azokat, akik még csak most merészkednek ki a budapesti forgalomba. Ez a környezetbarát közlekedési eszköz egyre inkább a hétköznapjaink részévé válik, egyre többen ülnek nyeregbe, a vállalat reményei szerint a Bringamánia app nekik nyújt majd segítséget Budapesten.

A Bringamánia app szeptember 22-től érhető el iOS és Android platformon. Akik részt vesznek az indulást kísérő Facebook játékban és az elsők között töltik le az alkalmazást, akár egy vázra illeszthető telefontartót is nyerhetnek.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!