FWD.us a startup bevándorlási lobby

FWD.us a startup bevándorlási lobby
3 millió munkahelyre számítanak a harmadik startup törvény lobbistái, akik közül a legaktívabbak most létre is hoztak egy szervezetet FWD.us néven. A támogatók között nagy nevek is találhatók.

Mark Zuckerberg, Bill Gates, Reid Hoffman mellet még vagy egy tucat ismert startup vezető és kockázati befektető alapítóként dolgozik azon, hogy megszülessen az új amerikai bevándorlási törvény. A cél koránt sem politikai, sokkal inkább gazdasági, hiszen az új törvény leginkább a vállalkozókat, startuppereket segíteni az amerikai letelepedésben.

Az alapítóknak nagyon erős támogatói gárdát is sikerül a FWD.us mellé állítani, tucatnyi startup és technológiai óriás képviselőjével állapodtak meg. Steve Ballmer a Microsoft, Paul Graham, a Y Combinator, Marissa Mayer Yahoo! főnök, Erik Schmidt Google elnök mellett a Groupon alapító Andrew Mason, a Marc Pincus a Zinga alapítója is támogatója a szövetségnek.


A lobby szervezet igazi célja, hogy a Silicon Valleyben és New Yorkban kialakult "munkaerőhiányt" a külföldről beáramló szakemberekkel elégítse ki, illetve hogy az így amerikai vállalkozóként megjelenő "bevándorlók" új munkahelyeket teremtsenek egész Amerikában. A gazdaságélénkítő tervek mintegy 75 000 új vállakozóval számolnak, akik 3 millió új munkahelyet teremtenének az Egyesült Államokban.

A FWD.us tulajdonképpen arra alakult, hogy kifejezze azt, hogy a teljes tudásgazdaság és innovációs szektor nagyon várja ezt a törvényt, mivel a jelenlegi amerikai szakember gárda már nem elegendő gyorsan fejlődő terülte kiszolgálására. Az új világba települő válllakozók pedig nem csak ötleteket, de technológiát is hoznak a fejükben, amely természetesen nélkülözhetetlen a technológiai fölény fenntartásában.